Az Antarktisz legnagyobb jégtáblája minden nap 1-2 alkalommal előremozdul

Az Antarktisz a súlyos gleccserei folyamatosan mozgásban vannak. Az úgynevezett jégfolyamok ugyanis azok jég- és üledéktörmelékét rendre az óceán felé szállítják.

A St. Louis-i Washington Egyetem új kutatása szerint ráadásul egy-egy ilyen jégfolyam naponta legalább egyszer a teljes Ross-selfjeget kibillenti a helyéről. Ez a selfjégtakaró mérete miatt bír nagy jelentőséggel, ugyanis ez Franciaország-méretű területével az Antarktisz legnagyobb selfjegének számít – írja a Phys.org.

A selfjég pedig nem más, mint a parti síkságról a tengerbe nyúló, a tengerfenékig érő jégtömeg – írja a Greendex.

Egyre csökkenő stabilitás

A Ross-sziget a NASA felvételén.
Forrás: Wikimedia Commons

„Arra jutottunk, hogy a teljes jégtábla naponta egyszer-kétszer 6-8 centiméternyire előremozdul, a selfjég felé induló jégfolyam miatt. Ezek a hirtelen mozgások pedig jégtörések kiváltó okai is lehetnek” – mondta Doug Wiens, a Robert S. Brookings Művészeti és Tudományos Egyetem föld-, környezet- és bolygótudományi professzora.

A kutatókat azért foglalkoztatja a selfjegek és a jégfolyamok közötti kölcsönhatás, mert egyre nagyobb aggodalommal tölti el őket az Antarktisz jégtábláinak stabilitása a globális felmelegedés közepette.

A selfjegek tulajdonképpen egyfajta lassítói a gleccserolvadásnak. Mivel képesek lelassítanu az olvadó jég útját a tenger felé, így több jég halmozódhat fel a kontinensen. Ám ha a selfjég összeomlik, a gleccserek vize gyorsabban áramolhat a tengerbe. Ez pedig a tengerszint növekedését eredményezheti.

Szabad szemmel nem látható, mégis jelentős

A Ross-szigeten lévő egyik kráter, 2000-ben.
Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók Geophysical Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmánya a Whillans jégáfolyam által kiváltott mozgásra összpontosít. Ez pedig nem más, mint az Antarktisz Ross-selfjegébe ömlő nagyjából hat, rendkívül gyorsan mozgó jégfolyamok egyikének.

Azt, hogy eddig miért nem volt tudomásuk az intenzív mozgásról, Wiens így magyarázta: „Bár jelentős, mégsem érzékelhető puszta érzékszerveinkkel a végbemenő mozgás. Műszerekkel viszont igen, azokkal lehetséges észlelni a több percig is eltartó folyamatot. Ezért van az, hogy még az olyan felfedezők, mint Robert F. Scott és Roald Amundsen sem rendelkeztek ismeretekkel ezzel kapcsolatban, pedig ők jártasak voltak a Ross-selfjégen.”

A Wiens és csapata által megfigyelt forgatókönyv szerint a Whillans-jégfolyam egy nagy, több mint 100 x100 km-es szakasza mozdulatlan marad, míg a jégfolyam többi része előre kúszik. Ezután naponta egy vagy két alkalommal a nagy szakasz a Ross-selfjégtáblának ütközik, mely akár 40 cm-t is elmozdulhat néhány perc alatt – mondta Wiens.

A kutatók nem jelentik ki, hogy ezek a csúszások közvetlenül az ember által kiváltott globális felmelegedéssel függnének össze. Egy ezzel kapcsolatos elmélet szerint ezeket a Whillans-jégfolyam medrében lévő vízveszteség okozza.

„Félő, hogy a Ross-selfjégtakaró egy nap összeomlik, mivel más kisebb és vékonyabb jégtakarók már megtették ezt korábban. Azt is tudjuk, hogy a Ross-slefjégtakaró az utolsó jégközi időszak alatt – körülbelül 120 000 évvel ezelőtt – szétesett, és ez jelentős jégveszteséget okozott a többi gleccsernek és a hozzá csatlakozó jégfolyamoknak.”

Ez is érdekelhet:

A valaha volt legerősebb víz alatti hangot a Föld legelszigeteltebb pontjánál érzékelték

Soha nem látott sebességgel repedt az antarktiszi gleccser