Kadirov embere elárulta, mikor érhet véget a háború
Ramzan Kadirov csecsen vezető tábornoka elárulta, hogy szerinte meddig tarthat még az ukrajnai háború.
Az ukrán erők több tucat települést és több mint 100 négyzetkilométernyi területet foglaltak el, így Oroszország kénytelen volt mintegy 200 ezer embert evakuálni Kurszkból és a szomszédos Belgorodból. A Newsweek szerint az invázió a második világháború óta a legnagyobb Oroszországban, Kijev emellett azt állítja, hogy több idegen területet foglalt el Kurszkban, mint Oroszország a 2022 februárja óta.
Még optimistább a háborús előrejelzése, mint néhány hónappal ezelőtt
Aptyi Alaudinov magabiztos hangot ütött meg a kínai Phoenix televíziónak adott interjúban. Azt ecsetelte, hogy az orosz erők végül „bekerítik és elnyomják a terroristákat, nemcsak a kurszki fronton, hanem az egész különleges katonai műveleti területen belül”. Hozzátette, hogy csapatai mindannyian bizonyították „harci erejüket”, és „csak előre fogunk haladni, soha nem hátrálunk meg”. Úgy gondolja, csapatai „jó támadási pozícióban vannak”, és hogy „sok halálosztagot” és „sok ukrán felszerelést” semmisítettek meg.
Alaudinov hozzátette, hogy az orosz vonal vékonyra nyúlik, és az ukrán erők kihasználták a gyenge pontokat, a vonal mögé jutottak és falvakat foglaltak el. Elmondása szerint csak néhány csecsen felderítő egység tartózkodik a területeken, amelyek tartják a pozíciókat. Cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az orosz csapatok a kijevi előrenyomulással szemben megfutamodtak volna, de néhányat elfogtak.
Júniusban az orosz állami médiának azt mondta, hogy a háború 2024 végére befejeződik. A friss interjúban azonban azt állította, hogy „még legalább két-három hónap”.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A magyar király, aki az árnyékszéken halt meg
Sikorski felszólította az EU-t, hogy állítsák le az ukrán férfiak szociális támogatását
Jégcső: vigyázz „a halál jeges ujjaival” a sarkvidéken
Miért olyan gyakori a Fibonacci-sorozat a természetben?
Betiltják az Airbnb-t egy teljes belvárosi kerületben
A Trump elleni merénylet gyanúsítottja fontos szerepet vállalt az ukrán háborúban