A Szaturnusz gyűrűi néhány héten belül eltűnnek
A Naprendszer bolygói közül a Szaturnusz szépsége messze kiemelkedik, köszönhetően annak a lenyűgöző gyűrűrendszernek, amely évszázadok óta ámulatba ejti az embereket.
Az olasz csillagász, Galileo Galilei a 17. században „fülekként” írta le a Szaturnuszt körülvevő gyűrűket a korabeli távcsövek korlátozott képességei miatt, mégis azonnal tudta, hogy egy különleges bolygóval van dolga. Azóta a modern csillagászati eszközök és megfigyelőállomások sokkal részletesebb képet nyújtanak, így ma már tudjuk, hogy a gyűrűk jég- és szikladarabokból állnak, amelyek nemcsak látványos díszek, hanem a gravitációs erők működésének tanulmányozásában is kulcsfontosságúak, írja az Earth.com.
A Szaturnusz gyűrűinek vizsgálata révén a csillagászok jobban megérthetik, hogyan viselkednek a kozmikus részecskék gravitációs vonzás hatására, és miért változik a gyűrűk megjelenése a Földről nézve. Jonah Peter, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ doktorandusza, a bolygó holdjainak hatását kutatja a gyűrűk környezetére. Kutatása az orbitális mechanikának nevezett folyamatot vizsgálja, amely leírja, hogyan mozognak az égitestek a gravitáció hatása alatt.
A Szaturnusz dőlésszöge különleges hatással van a gyűrűk láthatóságára. Ahogy a bolygó halad pályáján, a gyűrűk időnként teljes szélességükben láthatók, máskor viszont szinte eltűnnek, mivel élükkel fordulnak a Föld felé. Egy különösen érdekes jelenség következik be 2025. március 23-án, amikor csak a gyűrűk élét láthatjuk majd bolygónkról, így szinte teljesen eltűnnek a szemünk elől. Ezt követően a Szaturnusz halványsárga gömbként fog megjelenni a legtöbb távcsőben, és csak a legerősebb eszközök fogják felfedni a gyűrűk halvány vonalát, amelyek 2025 novemberében térnek majd vissza teljes pompájukban.
A gyűrűket A, B és C, valamint halványabb D, E, F és G gyűrűkre tagolják. Az A és B gyűrűk között húzódik a Cassini-rés, amely majdnem 4,800 kilométer széles, és a gravitációs erők által kitisztított térség. Ezek a lenyűgöző képződmények azonban nem egy darabból állnak, a porszemcséktől akár busz méretű darabokig terjedő sziklák alkotják őket. Egyes elméletek szerint egy régen megsemmisült hold maradványai hozták létre, míg mások a bolygó kialakulásának idejére teszik eredetüket.
A Szaturnusznak legalább 145 holdja van, köztük az úgynevezett pásztorholdak, amelyek gravitációjuk segítségével terelgetik a gyűrűk részecskéit. Ezek a holdak biztosítják a gyűrűk szép, sávos szerkezetét. A legnagyobb hold, a Titán, sűrű légkörrel rendelkezik, amely főként nitrogénből áll, és mágneses mezeje is különleges, amely bár gyengébb a Jupiterénél, relatív erőssége meghaladja a Földét.
A Szaturnusz az első észlelés óta lenyűgözi az emberiséget, Galilei füles bolygóról szóló feljegyzése pedig csak kiemeli, mennyit fejlődött tudásunk azóta. Az ősi csillagászati eszközök csupán sejtetni engedték a titkokat, amelyeket ma már részletesen tanulmányozhatunk, de a csodálat és a kíváncsiság változatlan maradt. A gyűrűk eltűnhetnek a szemünk elől, de biztosan tudjuk, hogy visszatérnek – újra és újra inspirálva minket arra, hogy a világegyetem rejtélyeit tovább kutassuk.
Érdemes elolvasni:
