Amikor egy 15. századi szerzetes elkészítette a Google Maps-et

Ha külföldre utazunk, és tudni szeretnénk, hogy éppen merre találhatóak egy adott város legjobb turistacsalogatói, akkor pillanatok alatt kideríthetjük a Google Maps segítségével. Történelmi szempontból ez valóban újdonság. Sokunk nagyszülei vagy akár szülei még a térképeket kellett bújják, hogy szert tehessenek ezekre az intormációkra, Már ha egyáltalán volt kéznél térkép.

A fiatalabb generációnak ma ez teljesen természetes, hiszen nem kellett papír alapú információforrásokkal bajlódniuk. Azonnal tudják, hol van a világ bármely helye, legyen akár emlékmű, szórakozóhely, múzeum, illetve azt is, milyenek az árai, és mit mondtak róla a látogatói.

Fra Mauro térképész szerzetes Google Maps
Fra Mauro mellszobra. Fotó: Luigi Baldin/Wikimedia

Google Maps a 15. században

Ma már Fra Mauro, a késő középkori velencei térképész-szerzetes álmában élünk, aki az emberiség történelmének addigi legrészletesebb és legpontosabb világtérképét készítette el, derül ki az Open Culture beszámolójából. “Fra Mauro fiatalon a híres velencei kereskedőflotta katonája és kalmárja volt”.

a New World Cartographic oldala szerint “a flottával a Földközi-tenger és a Közel-Kelet körül tett utazásai eredményeként kezdett el érdeklődni a térképezés iránt, és végül a velencei lagúnában, Murano szigetén lévő San Michelle kolostorban telepedett le, ahol laikus testvér lett.” Az 1450-es évek elején “V. Alfonz portugál király megbízta egy világtérkép elkészítésével”.

Fra Mauro térkép Google Maps
Fra Mauro térképe és a Föld domborzatának összehasonlítása. NASA

Portugália uralni akarta a világkereskedelmet, amihez a lehető legrészletesebb térképekre volt szükség. Merő véletlenségből Fra Mauro is épp ugyanezt szerette volna, hogy a Föld minden szegletéről, bármilyen messze is legyen az, információkat gyűjtsön. És ezt megtehette anélkül, hogy elhagyta volna Velencét.

Az Atlas Obscura szerint “arab kereskedők és felfedezők gyakran jártak a kikötőbe, így Fra Mauro felbecsülhetetlen verbális kincsekhez és történetekhez jutott a világról. Konstantinápoly eleste néhány évvel a térkép elkészülte előtt következett be, amely szintén rengeteg, sokat látott menekültet sodort arra, akik hajlandóak lehettek regélni neki egy kis kenyérért vagy sörért cserébe”.

Azonban nemcsak a térkép fizikai elkészítéséhez volt szükség egy nagyobb csapatra, hanem tartalmának összegyűjtéséhez is.

A térképészet történetének egy meglehetősen úttörő fejezetévől van szó. Sokan “az 1450-es évek Google Maps-ének” hivatkoznak Fra Mauro befejezett mappa mundi című művére. A San Michele kolostorhoz való vallásos kötődése ellenére Fra Mauro a világ példátlanul világi ábrázolását eredményezték.

Szakított a vallási hagyományokkal, így nem Jeruzsálemet helyezte a középpontba, és “az Édenkertet egy mellékdobozba helyezte, nem valódi földrajzi helyen ábrázolta”.

Érdemes elolvasni:

Source: