Szakértő: a következő borzalmas világjárvány az Egyesült Államokból indul

A koronavírus hatásait sem hevertük még ki igazán, a szakemberek mégis már az újabb pusztító járvány közeledtére figyelmeztetnek.

Az egészségügyi szakemberek továbbra sem pihenhetnek, ugyanis hiába a COVID lecsengése, nem biztos, hogy véget ért a járványok kora, derül ki a Daily Star cikkéből.

És míg a koronavírus minden bizonnyal Kínából indult, addig könnyen lehet, hogy a következő veszély egy másik nagyhatalomnál, az Egyesület Államokban üti fel a fejét. A H5N1 madárinfluenza terjedése ugyanis egyre aggasztóbb jeleket mutat.

Emberre is veszélyes lehet

A járványok terjedésével foglalkozó szakértők régóta tisztában vannak a H5N1 madárinfluenza kockázataival, mivel a vírus képes terjedni különböző állatok között, sőt az embert is megfertőzheti. Federico García mikrobiológus és Javier Membrillo, aki a fertőző betegségek specialistája, arról beszélnek, hogy a vírus valójában már évtizedek óta közegészségügyi probléma.

Sajtóbeszámolók szerint a szakemberek kifejtették, hogy bár jelenleg nincs bizonyíték az emberről emberre való terjedésre, a vadon élő fajok – sőt, a háziállatok – között olyan hatékonyan terjed a vírus, hogy ez már rávilágít az emberi megfertőződés lehetőségére, mivel a kórokozó variánsokkal mutálódik.

Az USA remélhetőleg felkészült

Elsőre megdöbbentőnek tűnhet annak az az opció, hogy a következő járvány az Egyesült Államokban kezdődik, de ez bizonyos szempontból megnyugvásra is ad okot. Az USA ugyanis a világ egyik legfejlettebb országaként szorosan figyelemmel tudja kísérni a betegséget, így remélhetőleg képesek megakadályozni a tomboló pusztítást.

Fran Franco, a Juan Ramón Jiménez Egyetemi Kórház mikrobiológiai osztályának vezetője épp ezt hangsúlyozta ki: „Nem kell kétségbe esni. Ha valami történik az Egyesült Államokban, azt azonnal tudni fogjuk.”

A szakemberek egyetértenek abban, hogy Európa sokkal jobban áll a globális járvány kezelésében, mint 2020-ban. Volt honnan fejlődni, tehetjük hozzá halkan.

Készen kell állnunk a járványra

Javier Membrilo megjegyezte azt is, hogy a következő világjárvány megfelelő kezelésének kulcsa az, hogy valóban készen álljunk rá. „Meg kell erősítenünk a kontrollrendszereinket tünetkezelési, mikrobiológiai és epidemiológiai szinten is, hogy szembenézhessünk a nagy átviteli kapacitással rendelkező fertőző mutációkkal szemben” – húzta alá.

Hozzátette: „A várakozás időszaka döntő fontosságú, amikor ezekkel az új kihívásokkal nézünk szembe, hiszen egy még ismeretlen kórokozóval van dolgunk, amely súlyos világjárvány okozhat.”

Fran Franco kiemelte, a kórokozók korai felismerése kulcsfontosságú a betegségek terjedésének megfékezéséhez, mivel ez jobb intézkedéseket tesz lehetővé a vírus megfékezésében és terjedésének korlátozásában.

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: depositphotos.com

Forrás: