Kutatók a halál pillanataiban vizsgálták egy beteg agyműködését, és elképesztő felfedezést tettek
Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az emberi agy aktivitása a halál pillanataiban sokkal összetettebb, mint azt a kutatók korábban gondolták.
Az elmélet, miszerint az agy egyszerűen leáll, amikor valaki meghal, tévesnek bizonyul a Frontiers in Aging Neuroscience folyóiratban publikált kutatás szerint. Az észtországi Tartui Egyetem neurológusai egy epilepsziában szenvedő beteg agyműködését vizsgálták elektroenkefalográfiával (EEG), hogy előre jelezzék a rohamokat, a kutatás során azonban a beteg váratlanul szívrohamot kapott és elhunyt. Ez a szomorú esemény lehetőséget adott a tudósoknak, hogy minden eddiginél alaposabban vizsgálják meg, mi történik az agyban a halál pillanatában, írja a LadBible.
Ez történt egy emberi aggyal a halál pillanatában
Egy agy ábrázolása 1907-ben. Forrás: Wikimedia Commons
Dr. Ajmal Zemmar a Louisville-i Egyetem idegsebésze és a kutatás vezetője. Elmondta, hogy összesen 900 másodpercnyi agyi aktivitást sikerült mérniük a halál beállta körül, különös figyelmet fordítva arra a szívleállás előtti és azutáni 30 másodpercre. Ebben a két időintervallumban jelentős változásokat figyeltek meg az agyi oszcillációkban. A gamma-oszcillációk mellett más hullámformák — például delta, théta, alfa és béta — is aktivitást mutattak. Ezek az agyhullámok olyan tevékenységekhez kapcsolódnak, mint az álmodás, az emlékezés, vagy éppen a meditáció.
Ez a felfedezés magyarázatot adhat arra, miért számolnak be sokan élénk életképekről a halálközeli élmények során. Az ismert mondás, miszerint valakinek „lepergett az élet a szeme előtt”, ezek szerint akár valóságos is lehet. Az agyi oszcillációk különböző típusait az agy ritmikus aktivitásának mintázatai alkotják. Például a gamma-hullámok akkor figyelhetők meg, amikor koncentrálunk, álmodunk, vagy emlékeket idézünk fel. Dr. Zemmar szerint az agy talán egy utolsó visszaemlékezést tart a fontos pillanatokról halálunk előtt, hasonlóan ahhoz, amit a halálközeli élmények során leírtak. A kutatás új kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, mikor ér véget az élet, és milyen hatással lehet ez a szervátültetések időzítésére.
„Idegsebészként olykor szembesülnöm kell azzal, hogy veszteséget kell közölnöm a családtagokkal. Leírhatatlanul nehéz megmondani valakinek, hogy szerettük elhunyt. Talán némi vigaszt nyújthat a gondolat, hogy még ha úgy is tűnik, hogy elmentek, az agyuk talán éppen életük legszebb pillanatait éli újra.”
Érdemes elolvasni:
