Az 1242 – A Nyugat kapujában című filmről azt ígérték, hogy történelmi eposz lesz, végeredményként viszont inkább egy félresikerült történelmi fikció-drámát kaptunk.
A produkciót már évekkel ezelőtt „nagyszabású magyar történelmi filmként” harangozták be, amely nemzetközi piacra is készült. Korábban mi is írtunk róla, a film körül komoly várakozás alakult ki – ismert angol és amerikai színészekkel, nagyköltségvetéssel, és egy és egy ritkán bemutatott történelmi korszakkal.
Batu kán, ahogy még nem láttuk
Már a film első perceiben sejteni lehet, hogy Batu kán egy központi figura lesz, csak éppen nem úgy, és nem olyan mértékben, mint ahogy vártuk volna. A nyitójelenetben, ahol a mongol vezér egy halom magyar holttest fölött állva kijelenti, hogy „találkozunk Esztergomnál”, még egy vérszomjas hódítót látunk.
Ezt követően a történet egyre jobban az ő szemszögéből bontakozik ki. Látjuk ahogy mulat, dühöng, szeretkezik, rémképek gyötrik, majd a végére szinte spirituális megvilágosodáson megy keresztül.
Ez a megközelítés önmagában lehetne érdekes, de a film túl messzire megy abban, hogy Batu kánt minél emberibbé tegye. A kegyetlen hódítóból lassan filozofáló, nyitott, majd békét kereső férfi lesz – miközben a magyarok inkább statiszták maradnak a saját történetükben.
A békepárti IV. Béla és Batu kán lelki útja a Pilisben
Mint történelmi kalandfilm, az 1242 sok nézőben felkeltette a reményt, hogy legalább egy komolyabb ütközetet láthatunk. A film végén ugyan van egy rövid összecsapás a vár kapujánál, de ezen kívül nem szerepel benne igazi csatajelenet.
A hangsúly inkább egész végig a béke keresésén volt Batu kánnal és a tatár hordával, akik ekkor már Magyarország nagy részét felégették és kifosztották.
Nem a vérontás hiánya a baj – hanem az, hogy ezt nem pótolta sem a történet üres dramaturgiája, sem a kissé erőltetett spirituális irány, amely inkább elvitte, mintsem felemelte volna a filmet. A történet végére már minden a misztikum irányába tolódik. A magyar pap elvezeti Batu kánt a Pilisbe, ahol a vezér egyfajta lelki utazáson megy keresztül.
Itt bukkan fel végül IV. Béla király is, aki a történet szerint a muhi csata óta egy kőbarlangban várja a pillanatot, hogy megbékítse az ellenséget. A király koronában, gyümölcsökkel és mécsesekkel körülvéve fogadja a mongol vezért, majd békéről és megértésről kezd beszélni.
A barlangban IV. Béla a dühöngő kán elé áll, és egy elég bugyután ható színpadias mondattal próbálja jobb belátásra bírni:
Van valami, amit soha nem vehetsz el erővel.. a béke.
A jelenet “csúcspontja”, amikor Batu kán megkapja nagyapja, Dzsingisz kán tőrét egy zászlóval együtt. Ekkor jön rá – legalábbis a film értelmezésében –, hogy a nagy hódító valójában nem birodalmat, hanem valamiféle transzcendens megvilágosodást keresett.
A tőr és a zászló emlékezteti arra, hogy a hódítás valójában nem cél, hanem tévút. Ezután leállítja Esztergom ostromát, és két ingerszegény párbaj után seregével egyszerűen elvonul, így a film csúcspontja is teljesen súlytalan maradt.
A szereplőgárda hozta, amit tudott
A különböző nehézségek ellenére a színészek tisztességgel helytállnak. A bíborost megformáló Ray Stevenson élete utolsó alakításában hitelesen jeleníti meg a hataloméhes, számító főpapot. Bold Choimbol Batu kán szerepében szintén erős, még ha a karaktere nem is lett tökéletesen megírva, jól érzékelteti a hadvezér fokozatos megtörését és belső vívódását.
Közülük talán Jeremy Neumark Jones (Özséb) nyújtja a legösszeszedettebb játékot a magyar oldalon, bár az ő karaktere is elég egyszerűnek, korlátoltnak hat.
Az 1242 magyar szereplői többnyire egysíkúak: makacsak, dühösek, és alig kapnak teret. Olyan, mintha a készítőknek nem lett volna céljuk valódi magyar nézőpontot mutatni, és inkább egy „keleti lelki drámát” akartak elmesélni. Ez önmagában nem bűn, sőt, a mongol kultúra kifejezetten érdekesen van megjelenítve, csak furcsa választás a fókuszra egy olyan történetben, ami a magyar történelem egyik legpusztítóbb korszaka volt.
Félresikerült történelmi eposz
A hatalmas költségvetés és a nemzetközi szereplőgárda sem tudta megmenteni az 1242-t attól, hogy súlytalan maradjon. A film végül inkább lett félresikerült történelmi dráma, mint eposz – látványos, de üres kísérlet egy korszak lezárásának újraértelmezésére.
Source: