Gazdát cserél a taszári repülőtér
Eladja az állam a taszári katonai repteret. A hivatalosan MH Kapos Bázisrepülőtér névre hallgató létesítmény új tulajdonosa a cégadatbázis szerint vagyonkezeléssel foglalkozó SGF Silu Global Fund Holding Zrt.
A használaton kívüli létesítményt 1929-ben nyitották meg, 1936-tól szolgált védelmi célokat. A neve a délszláv háború kapcsán lett széles körben ismert, a harcok lezárása után évekig itt állomásozott az Egyesült Államok Légiereje. Az amerikai csapatkivonások után, 2005-ben zárták be.
Az azóta hasznosítatlan terület értékesítésének célja egy új kereskedelmi repülőtér kialakítása.
A vevő igen érdekes háttérrel rendelkezik: a társaság idén alakult, a cégkivonat alapján a cégjegyzésre jogosultak Cseke István és Németh János, amely páros vezetője a Németh és Cseke Kft-nek is. Ez utóbbi vállalat a hivatalos leírásuk szerint padló- és falburkolással foglalkozik, ám honlapjuk szerint a fő profiluk a munkaerő-kölcsönzés, továbbá pápai üzemükben sebészeti szájmaszkok gyártásával is foglalkoznak, melyet a masktogo.hu oldalon lehet megvásárolni.
A Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint a tranzakció versenyeztetés mellőzésével megy végbe, melyre az állami vagyonról szóló, 2007. évi CVI. törvény 35. § (2) n) pontja ad lehetőséget.
Az ügylet lebonyolításával – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül – Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárcanélküli minisztert bízták meg.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Mennyire ismered Erdélyt? Tedd próbára a tudásod! kvíz
Senki sem ismeri a hattuszaszi templom rejtélyes monolitjának valódi funkcióját
Olyan egyedülálló bolygót találtak, amelyik ‘belülről kifelé olvad meg’
A Neuralinknél tudták, hogy az első, emberbe ültetett chip tönkre fog menni, mégis elvégezték a műtétet
Rekonstruálták a történelem talán leggazdagabb emberének arcát
Az univerzum legősibb csillagai közül hármat is a Tejútrendszerben találtak meg