Egy tanulmány szerint az olyan exobolygók is lakhatók lehetnek, amelyeken nincs lemeztektonika
A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a lemeztektonika létezése jelentős tényező volt bolygónk alakulásában és az élet evolúciójában. A Marson és a Vénuszon nem tapasztalhatók ilyen mozgások, és részben ennek is tulajdonítják a két szomszédunk és a Föld közötti különbségeket.
Az exobolygók közül úgy tűnik, hogy soknak jelentős belső hője van, és így a lemezmozgások is hiányoznak. Ehelyett egy új tanulmány azt mutatja, hogy ezeken az Ignan-földeknek nevezett planétákon nagyobb valószínűséggel vannak hőcsövek, amelyek magmát vezetnek a felszínre. A valószínű eredmény a Földhöz hasonló felszíni hőmérséklet a Föld legforróbb időszakában, amikor a folyékony víz kialakulása megkezdődött, írja a Universe Today.
A tanulmány szerint sokkal több bolygó állhat közel a lakhatósághoz
A lemeztektonika a Föld felső rétegeinek mozgását és kölcsönhatását magyarázza. Pontosabban a litoszférát, amely a kéregből és a köpeny felső rétegéből áll. Ez a felszínen több darabra, úgynevezett tektonikus lemezekre oszlik, amelyek az alatta lévő, asztenoszférának nevezett félig folyékony rétegen lényegében lebegnek. Ahol a lemezek találkoznak, ott különböző geológiai jellegzetességek alakulnak ki, például hegyek, vulkánok és mélytengeri árkok.
Ez a folyamat döntő szerepet játszott a bolygónkon lévő élet evolúciójában is. A szárazföldek eltolódása új élőhelyeket hozott létre, és a populációk elszigetelődését okozta, ami lehetővé tette a különböző ökoszisztémák kialakulását. A lemezek ütközése hegyvonulatok kialakulásához vezetett, amelyek befolyásolták az időjárási mintákat és az éghajlatot. A lemezek mozgása által kiváltott vulkáni tevékenység következtében a talajok termékennyé váltak, a növényi élet virágzásnak indult, és olyan gázok kerültek a légkörbe, mint a szén-dioxid, amelyek segítettek a bolygó éghajlatának szabályozásában. Ez valóban döntő fontosságú folyamat volt bolygónk fejlődésében, mivel bizonyos szempontból a folyamat megállítja a bolygó belső környezetének túlmelegedését is.
Egy elmélet szerint ha a Földön nem lenne ilyen lemezmozgás, akkor túl meleg lehet a belső hőmérséklete ahhoz, hogy stabil környezet alakulhasson ki a felszínen. Erről szól Matthew Reinhold és Laura Schaefer tanulmánya is. Megvizsgálták annak a valószínűségét, hogy egy ilyen világnak olyan nagy lehet a belső felmelegedése, hogy ehelyett olyan égitestekhez hasonlítana, mint a Jupiter Io nevű holdja. Itt intenzív vulkanizmust látunk, ahol a láva hevesen tör ki több száz kilométerre a mérgező gázokkal teli légkörbe. Nem csak a lemeztektonika hiánya vezethet nagyfokú belső felmelegedéshez. Az árapályhatások miatt a világok egyik oldala folyamatosan a Nap felé mutat, ami a felszíni hőmérsékletek széles skáláját eredményezi.
A tanulmány arra fókuszál, hogy ezek az Ignan-föld néven ismert objektumok vajon lakhatóak-e. A Naprendszerünkben található égitestek geológiájának feltárása pedig remek segítséget nyújt ehhez. A kutatócsoport szerint a magas belső hőmérsékletű világok valószínűleg szilárd köpenyt alakítanak ki. A kéreg ennek következtében nagyrészt stabil marad, az egyetlen valószínű tevékenység a hőcső-tektonika, amikor is a belső hő egy része a felszínre kerül, például vulkanikus tevékenységből.
A kutatócsoport képes volt modellezni a felszíni hőmérséklet valószínűsíthető tartományát számos különböző típusú bolygó alapján, és azt találták, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben a belső felmelegedés különböző mértékei olyan világokhoz vezethet, ahol a környezet kedvező az élet szempontjából.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A második világháború óta keresett királyi ereklyéket találtak meg egy székesegyház falában
A Fekete Lovag műhold – 13 ezer éve figyelnek minket, vagy csak egy Föld körüli űrszikla?
Az utolsó magyarországi boszorkányper vádlottja jó okkal vallotta magát bűnösnek
Nem sokon múlott, hogy nem Washington lett az Egyesült Államok fővárosa
A finnek szerint Ukrajna egyetlen biztonsági garanciája a NATO-tagság
Akár szabad szemmel is láthatjuk a Marsot, ráadásul egész januárban