Öt különös magyar országgyűlés a történelemből

A magyar országgyűlés hagyománya több évszázadra nyúlik vissza. Az országgyűlések történelme legalább olyan fordulatos és olykor véres, mint Magyarországé. A szokatlan magyar országgyűlésekből szedtünk össze ötöt, amelyek merőben ellentétesek voltak az addigi szokásokkal.

A pogány országgyűlés

I. András király, miután győzelmet aratott Péter ellen, visszahívta az országba öccsét, Béla herceget is. Egy ideig egyetértésben kormányoztak. Később azonban a királynak fia született, akit örököseként megkoronáztatott. Ezt Béla zokon vette, sereggel tört Andrásra és csatában legyőzte. A nem élte túl az ott szerzett sebeket.

Bélát 1060-ban megkoronázták magyar királlyá. Ezt követően a magyar országgyűlés összehívása mellett döntött. Székesfehérvárra minden faluból két-két vént hívott el. Ám az országgyűlés nem egészen a király tervei szerint alakult. Az összegyűlt tömeg ugyanis emelvényeket ácsolt, amelyen a szónokok az egyház ellen kezdtek beszélni.

Vezetőjük a korábbi pogánylázadás vezérének, Vatának a fia, János volt.

Követeket is küldtek a királyhoz, hogy visszatérhessenek a magyarok régi vallására. Az egyházi főemberek, a királlyal együtt aggódva zárkóztak be Székesfehérvár várába. Béla három nap gondolkodási időt kért. A tömegben folytatódott a püspökök elleni hangulatkeltés. Három nappal később azonban a király katonasága kitört a várból. A főbb szónokokat elfogták és megölték, a többieket pedig korbáccsal kergették szét.

A magyar országgyűlés, mint a bosszú helyszíne

A középkori országgyűlés jogi értelemben még rendkívül messze állt a ma hasonlóképpen hívott intézménytől. Mégis a magyar országgyűlés középkori előzményein számos olyan eset történt, amely kihatással volt az ország későbbi életére.

Amikor 1131-ben a királyság főemberei meghívást kaptak Aradra II. (Vak) Bélától, akkor aligha számítottak a végül bekövetkező eseményekre.

Béla pozíciója nem számított stabilnak, mivel II. István nem őt, hanem a nővérének a fiát, Saul herceget jelölte ki örökösnek. A trónt azonban mégsem ő foglalta el. Hogy pontosan mi történt, azt nem tudhatjuk.

Ilona magyar királyné elrendeli az aradi országgyűlésen férje ellenfeleinek lemészárlását a Képes Krónikában (Wikipédia)

Az országgyűlésen a király mellett részt vett a felesége, Ilona királyné. A krónikás hagyomány beszámolója alapján egy ponton felállt, és az összegyűltektől megkérdezte, hogy ki a felelős a férje állapotáért. A magyar országgyűlés résztvevői erre megtámadták a Bélát megvakító Könyves Kálmán egykori híveit. Összesen hatvannyolc embert lincseltek meg, birtokaikat elkobozták. Nem sokkal később Kálmán törvénytelen fia, Borisz megtámadta II. Bélát a magyar trónért. A döntő csata előtt hasonló trükkel élt a király:

feltette a kérdést az egybegyűlteknek, hogy vajon Borisz fattyú-e vagy Kálmán valódi fia.

Aki nem válaszolta elég lelkesen az előbbit, azt a király emberei megölték. II. Béla uralkodása ezek után nyugalomban telt élete végéig, fia öröklését sem fenyegette veszély.

A magyar országgyűlés, ahol lemészárolták a követeket

1707-ben a Rákóczi-szabadságharc tulajdonképpen egyfajta csúcson járt. A Habsburgokkal való béketárgyalások megfeneklettek, így Rákóczi, hogy elérje a nemzetközi elismerését és hivatalos szövetséget tudjon kötni a francia királlyal, az uralkodóház trónfosztására készült. A magyar országgyűlés előtt azonban nem tárta még fel a szándékait, hogy megfelelő időben tudjon lépni. Az országgyűlés azonban nem a tervek szerint alakult.

Orlai Petrich Soma – Az ónodi országgyűlés (Wikipédia)

A megyék követei elsősorban a gazdasági nehézségeket kérték számon. A szabadságharc finanszírozására vert rézpénz elértéktelenedett. Ezt Turóc vármegye követei, Rakovszky Menyhért és Okolicsányi Kristóf, egy követeknek szóló körlevélben sérelmezték. Rákóczi nem számított ekkora ellenállásra, ezért az országgyűlés előtt szenvedélyes beszédében még a lemondását is felajánlotta.

A magyar országgyűlés követei azonban hallgattak.

Ekkor Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor kardot rántottak, és Turóc követeire támadtak többedmagukkal. Rakovszkyt lekaszabolták, Okolicsányit megsebezték. Másnap a rendek megszavazták Turóc vármegye megszüntetését, a sebesült követet lefejezték, társait bebörtönözték, a vármegye zászlóját összetörték.

A Habsburg-ház trónfosztását végül a magyar országgyűlés nem sokkal később kimondta. Ez azonban nem hozta meg a várva várt eredményt, Rákóczit továbbra sem ismerte el a francia király szuverén szereplőnek. Az ekkor történt meghasonlás pedig lassan erodálta a szabadságharc hitelességét is.

A magyar országgyűlés, ami megmentette a Habsburgok trónját

III. Károly magyar király, a Rákóczi-szabadságharcot követően nem a bosszúra, hanem a rendekkel történő kiegyezésre törekedett. A szatmári békét nem követték például az 1848-49-es szabadságharchoz hasonló retorziók, az országgyűlést gyakran összehívták. A központi kérdés a nőági öröklés biztosítása volt, miután Károly előtt világossá vált, hogy már nem születhet fiúgyermeke. Az egyes Habsburgok által uralt területek országgyűlései egymás után végül elfogadták a Pragmatica Sanctiót, amely szabályozta a Habsburgok öröklési rendjét.

III. Károly 1740-es halála után azonban Mária Terézia komoly nehézségekkel nézett szembe. Ausztriát megtámadták a poroszok, ráadásul Franciaország és Bajorország is szövetséget kötött, hogy a császári címet kicsavarják a Habsburg-ház kezéből. (Ez átmenetileg sikerrel járt). Mária Terézia ebben a szorult helyzetben jelent meg a magyar országgyűlés színe előtt. A rendek azonban “életüket és vérüket” ajánlották fel az uralkodónak. (A csehek egy hónappal később ezzel ellentétesen döntöttek: cseh királlyá választották a bajor választófejedelmet).

Mária Terézia magyar koronázási díszben (Wikipédia)

A döntés következményeképpen a Habsburg-ház megmenekült, legalábbis Mária Terézia gyakran hivatkozott erre az aktusra később. A magyar országgyűlés döntése mellett azonban szerepet játszhatott az is, hogy a poroszokat időlegesen egy békével sikerült kikapcsolni a hadműveletekből, ami lehetővé tette Ausztriának, hogy a dinasztia fennmaradását elérje.

Merénylet a parlamentben

Bár manapság sokszor felhangzik a panasz, hogy a magyar országgyűlés elveszítette méltóságát, akadtak pillanatok, amikor elődeink sem sokat törődtek vele. A kiegyezés után a parlament olykor fizikai összecsapások színterévé vált. De még ebben a légkörben is páratlannak számított a Tisza István házelnök ellen elkövetett merénylet. Tiszát még május 23-án választották meg házelnöknek, hogy az ellenzék obstrukcióját letörje, ami annyira felháborította Kovács Gyula képviselőt, hogy az első kormánypárti szavazat leadása után a terem közepére sietett és az urnát a földre hajította. A kormánypárti képviselők ezt látva agyba-főbe verték Kovácsot, akit a képviselőtársainak kellett kimentenie. Tisza ezt követően az obstrukciót úgy törte le, hogy rendőröket vezényeltetett a Parlament épületébe, az ülést akadályozni próbáló ellenzékieket pedig kivezettette és kitiltotta őket az ülésteremből.

Kovács Gyula portréja a Vasárnapi Újságban (Wikipédia)

1912. június 7-én Kovács Gyula a sajtónak fenntartott karzatra ment be, majd egy alkalmas pillanatban berontott az ülésterembe és revolvert rántott. Háromszor lőtt rá Tiszára, negyedszerre pedig saját maga ellen irányította a fegyverét. A házelnököt azonban nem találta el (a faburkolaton még a mai napig is látszik a merénylet nyoma), sőt, a saját fejlövését is túlélte. Kovácsot a bírósági tárgyalásán öntudatzavarra hivatkozva felmentették (aminek Tisza érthető okokból nem örült), ám mandátumáról lemondott, később pedig az Egyesült Államokba emigrált.

Érdemes elolvasniÖt trónkövetelő az Árpád-házból, akiről keveset hallottál