A történelmi Magyarország legvagányabb vizesárkos vára – Fogaras
A magas Déli-Kárpátok, a Fogarasi-havasok lábánál, a Brassóból Nagyszebenbe vezető út mentén, az Olt bal partján fekszik Fogaras városa, központjában Erdély egyik legbiztonságosabbnak tartott síkföldi várával.
A fogarasi vizesárok, Fotó: Mayer Jácint
A szabálytalan alaprajzú, megközelítően négyszög alakú vár sajátosságát az őt övező kimondottan mutatós, egykor mintegy ötven méter széles, hat méter mély vizesárok adja, amelybe az Olt vizét vezették.
Fogaras neve – amelyet a nyelvészek magyarból, románból és a besenyő nyelvből is megpróbáltak eredeztetni – először egy 1291-ben kelt oklevélben jelenik meg, ám az erődítményt ebben az okmányban még nem említik. A legtöbb történész által támogatott álláspont szerint a fogarasi vár fából létesített ősét 1310 körül az erdélyi vajda építtethette. Annyi bizonyos, hogy a 14. század második felében az Olt folyó partján fekvő erősség már jelentőséggel bírt a magyar királyok Balkán-politikájában. A várról 1456-ból maradt fenn az első, minden kétséget kizáró adat.
A fogarasi belső vár, Fotó: Mayer Jácint
Fogaras etnikai összetétele
Erdély déli része és azon belül Fogaras vidéke az Árpád-korban gyér, de a kezdetektől fogva soknemzetiségű népességgel rendelkezett. A honfoglalást megelőző időszakból itt maradt bolgárok és magyarok mellett az államalapítás után besenyők, majd vlachok telepedtek le ezen a területen. A Fogaras körül elterülő vidékre II. András 1222-ben vámmentességet biztosított a Német Lovagrendnek az Olt folyón folytatott sókereskedelemben. Két évvel később az uralkodó ugyanezen a területen a szászoknak is adományokat tett.
A 13. század első felében pedig javában zajlott az Erdélybe irányuló havasalföldi betelepülés, ami az 1241–42. évi mongol pusztítást követően még erőteljesebbé vált. A vlachok beköltözését a tatárjárás által előidézett erdélyi demográfiai katasztrófa mellett az is ösztönözte, hogy a későbbi mongol támadásokkal szemben a Kárpátokon túli területek ne legyenek annyira kiszolgáltatottak.
Fejedelmi terek, Fotó: Mayer Jácint
Amit a románok románnak értelmeznek
Nagy Lajossal kezdődően több uralkodó is hűbéri szolgálatába fogadta a havasalföldi vajdákat, akik a magyar főség elismeréséért cserében megkapták Fogarast, a hozzá tartozó kiterjedt uradalommal együtt. Ez egy kölcsönösen előnyös alku volt, hiszen az alávetett fejedelmeken keresztül Magyarország kiterjesztette befolyását a Kárpátok előterére, az Oszmán Birodalom szomszédságába kerülő vajdák pedig a – törökök által is gerjesztett – trónharcok vagy ellenséges támadások idején biztos menedékre lelhettek Erdélyben.
A magát „Fogaras hercegének” címeztető Vlaicu havasalföldi vajda után így többek között Mircea cel Bătrân, II. Vlad, majd a hírhedt III. (Karóbahúzó) Vlad is adományul kapta az uradalmat a 14–15. század során.
Fogarasi vár, Fotó: Mayer Jácint
Ennek az adományozási gyakorlatnak Hunyadi Mátyás vetett véget az 1480-as években, miután a fokozódó oszmán nyomás eredményeként a hűbéres havasalföldi uralkodók politikája egyre inkább befolyásolhatatlanná vált.
A “románok” után
A következő évtizedekben a birtokosok között megemlítjük Corvin Jánost, valamint a mohácsi csata későbbi magyar fővezérét, Tomori Pált, aki a vár megbízott uraként egy évtizeden keresztül oroszlánrészt vállalt a török portyák megállításában és Erdély rendjének fenntartásában.
A mohácsi katasztrófa után, a Habsburg–Szapolyai-vetélkedés idején Majláth István kaparintotta meg Fogarast, aki – hatalmát a kulcsfontosságú erősségre alapozva – az 1527–40 közötti időszakban Erdély egyik legbefolyásosabb főura volt. Ettől kezdve hol az erdélyi fejedelmek és feleségeik, hol a királyi udvar, vagy esetleg a törökök kezén is volt.
A fogarasi vár makettje, Fotó: Mayer Jácint
A vár leírása
Jelenlegi formáját Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelem korában építettek ki. Az a tény, hogy ez az erődítmény ellen tudott állni később a kuruc ostromzárnak is, azt bizonyítja, hogy a 17. század elején jól mérték fel a lehetőségeit. A vár belső magját egy tüzérségi állásnak használható, sokszögű négysarokbástyás, trapéz alakú, három emeletes várkastély adja. Külső részeit vizesárok, valamint három füles- és egy egyszerű olaszbástya védi, egykor felvonóhidas kapuja fölött pedig viszonylag alacsony, négyszögletű torony áll.
Olaszbástyák, Fotó: Mayer Jácint
A fülesbástyák egyike, a délkeleti talán még Báthory Boldizsár (1594.) építkezéseinek köszönhető, a másik három bástyát a legtöbb történész Bethlen Gábor nevéhez köti. Az ő építkezésére utaló 1625-ös felirat éppen az egyetlen „régi”, óolasz rendszerű bástyán található. Külső köpenyük többnyire téglából épült, menedékes lábazatukat félköríves metszetű övpárkány választotta el a felső regisztertől. Mellvédjüket lőrés-sor koronázta.
A kapuoldal bástyáit még I. Rákóczi György korában is alakították, kétségtelenül azért, hogy kazamatáikból pásztázni lehessen a szomszédos bástyák homlokfala előtti holtteret is. A vár két oldalán a falakat belülrõl földtöltéssel erősítették meg, az Olton átvezető rév védelmére pedig – az erődövet kiterjesztve – Bethlen Gábor fejedelem egy huszárvárat is építtetett, melynek sarkaira két, gerendából összerótt „szép bástyácska mostani formán, kiben 25 puskás legény férjen” – került.
Tüzérségi állás a belső toronyban, Fotó: Mayer Jácint
Az erőd politikai szerepe különösen I. Apafy Mihály (1662-1690.) uralkodása idején növekszik meg, amikor igazi fejedelmi rezidenciává válik. 1670-1691 között 11 erdélyi országgyűlés és 18 küldöttség zajlott a várban. 1691. február 7-én Fogarason fogadta el az erdélyi országgyűlés a Diploma Leopoldinumot, mely Magyarországtól függetlenül betagozta Erdélyt a Habsburg Birodalomba. Ettől az időszaktól kezdődően Fogaras jelentőségét veszti és nagyjából egyszerű helyőrségi funkcióval bír.
Napjaink
Az 1950-es években politikai fogvatartottakat őrzött itt a román politikai rendőrség. Mintegy 5000 fő fordult meg falai között, és a megmaradt adatok alapján 161-en vesztették életüket, köztük természetesen magyarok is.
Az udvar, Fotó: Mayer Jácint
Ma a vár helyreállított formában nagy turistaszenzációnak számít. Két felvonóhídon is megközelíthető, melyek ismét mozgatható helyzetűek. Az épületkomplexum maga egy nagy és látványos múzeum, mely igyekszik a térség történelmét végigkövetni a római kortól napjainkig.
Hangsúlyt kapnak a különböző népcsoportok néprajzi és építészeti bemutatásai. Nyilván kidomborításra kerül a havasalföldi vajdák hűbéresi időszaka, de ugyanakkor az erdélyi fejedelmek világával, a török és Habsburg időszakokkal is találkozhatunk. Az ilyen közgyűjtemények megtekintése előtt érdemes a könnyebb értelmezéshez előzetesen történelmileg tájékozódnunk, mert nem mindenhol használják a fogalmakat ugyanazon módon, mint ahogy az általunk elfogadott.
Fogaras környékéről a Erdély és Románia legszebb útja – rengeteg emberéletet követelt a Transzfogarasi út megépítése című írásunkban tudósítottunk.
rubiconintezet.hu
