Világrekorder lett a Nemzeti összetartozás hídja
Ünnepélyes keretek között Guinness-rekord tanúsítványt kapott a Nemzeti összetartozás hídja szerdán Sátoraljaújhelyen, amely 723 méterével a világ leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhídja lett.
Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere sajtótájékoztatón azt mondta, sokan sokat dolgoztak azért, hogy a híd terve megvalósuljon és ezt a kitüntető címet elnyerje. A városvezető azt MTI-nek elmondta, a tavaly június 4-én átadott függőhídon több mint 300 ezer látogatót fogadtak év végéig, a cél az, hogy idén megduplázzák ezt a számot.
Anouk de Timary, a tanúsítványt átadó hivatalos bíró gratulált az eredményhez, és közölte, fontos és különleges építészeti megoldást díjaznak a Nemzeti összetartozás hídjának elismerésével. Úgy fogalmazott, innentől kezdve a sátoraljaújhelyi híd, amely két méterrel előzi meg a korábbi csúcstartót, tartja a leghosszabb fesztávolságú gyalogos függőhíd rekordját.
A Nemzeti összetartozás hídja a Szárhegyet és a Várhegyet köti össze. Az átkelő a Magyar Kálváriát, az ott található Szent István-kápolnát, a 100. Országzászlót és a Trianon 100 eseményére készült turulszobrot, valamint a Magas-hegyi Turisztikai és Sportközpont kötélpályáit köti össze az egykori újhelyi vár romjaira épült kilátósétánnyal.
A híd 84 méter magasan ível át a Májuskút-völgy fölött, a közepén nyolc méter hosszan üvegen keresztül kellhetnek át a látogatók. A híd hat tartókötelének egyenkénti kábelátmérője 70 milliméter, a kötelek teljes tömege meghaladj a 245 tonnát. A járófelület szélessége 1,2 méter, 300 fő tartózkodhat a hídon egyszerre, amit 10 m/s szélerősségig lehet használni.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
1900 éves, római bírósági perről szóló szöveget fejtettek meg
Fiktív államnak nevezte Ukrajnát Románia elnökjelöltje, és elmondta, hogy területeket szeretne elcsatolni
Pofonegyszerű eszközzel lehetne feltérképezni a Vénuszt
Miért felejtjük el az álmokat szinte azonnal ébredés után?
Az éghajlatváltozás a legnagyobb tavakat is eltűntetheti a bolygóról
Mikrobákat keresnek a Nemzetközi Űrállomás külsején