Hamarosan indul a visegrádi vár és palota rekonstrukciója

Még idén megkezdődik hazánk egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb váregyüttesének, a visegrádi vár és környezetének felújítása. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Visegrád 700 program keretében a következő 14 évben, 2035-ig nemcsak a fellegvár és a királyi palota, de az alsóvár és a Salamon-torony, valamint a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója is megtörténik, több más, a városban élők érdekeit szolgáló fejlesztés mellett.

A fejlesztés részeként a vár egykori lovagi tornáknak helyet adó területe közparkként újul meg, de központi parkoló épül a turisztikai látványosság jobb megközelíthetősége érdekében és megújul a sétány is. Felújítják a Makovecz Imre által tervezett Magyar László tornacsarnokot.

Teljesen felújítják erősen leromlott állapotú Salamon-tornyot is, ami a korábbi években életveszélyessé is vált. Bár ezt azóta sikerült elhárítani, a lakótorony felújítása halaszthatatlanná vált, ahogyan a fellegvár régészeti feltárásának befejezése és az épületegyüttes rekonstrukciója is.

A palota egynegyede látható ma

Búzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója azt mondta:

“A palotából ma körülbelül az egész épületegyüttes egynegyede látható. A fejlesztés célja, hogy az egész palota látható és bejárható legyen a látogatók számára.”

A területet akadálymentesítik és összekapcsolják a teljes erődrendszert úgy, hogy az teljesen bejárható legyen. A munkálatok mellett természetesen a terület régóta esedékes régészeti feltárását is elvégzik.

visegrád, vár belső tér
Visegrádi vár. Fotó: MTI

A teljes rekonstrukciónak 2035-re, vagyis a Károly Róbert király által szervezett királytalálkozó 700-ik évfordulójára el kell készülnie.

visegrád, vár belső tér
Read alsoÚjjászületik a visegrádi vár és környezete