Szeptember 15-én lett 44 éves a többek között Bane, Mad Max és Venom megformálójaként ismert színész. Filmjei közül itt azokat válogattuk ki, amikben a leginkább dicsérték színészi alakítását.
Tom Hardy az a típus, aki szinte kivétel nélkül minden filmjében jó. Szinte mindegy, hogy hatalmas költségvetéssel készülő blockbusterekről vagy jóval kisebb kamaradrámákról legyen szó. Karakterei még a kevésbé jól sikerült mozikban is gyakran voltak emlékezetesek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 18 különböző filmért is jelölték különféle színészi díjakra. Persze sokan vannak, akik ennél is több jelölést kaptak, de olyanok csak nagyon kevesen, akik az összes filmjük egyharmadában nyújtottak ilyen, említésre méltó teljesítmény.
Lássuk ezek közül a legemlékezetesebb alakításokat!
Stuart: Visszapörgetett élet (2007)
Kétségtelen, hogy létezik olyan „Tom Hardy-karakter”, amit előszeretettel szoktak a színészre bízni. Az angol „utcai suttyó”, a józan, de faragatlan „munkás figura”, a nyers őserő, a ritka szavú macsó – voltak évek, amikor ezeket a szerepeket csak akkor osztották másra, ha Hardy épp nem ért rá.
Pályája relatív elején is egy ilyen karakter hozta az első nagy sikereket. A Stuartban Benedict Cumberbatch egy Alexander Masters nevű írót játszik – a film alapjául szolgáló életrajzi könyv szerzőjét –, aki egy barátja, Stuart Clive Shorter (Hardy) tragikus történetét meséli el, méghozzá időben visszafelé haladva. Stuart Clive Shorter, bűnöző és hajléktalan megformálásáért Hardy-t a Brit Filmakadémia BAFTA-díjra jelölte, ami az első igen komoly elismerés volt a színész pályáján.
Bronson (2008)
Egy évvel később egy újabb életrajzi ihletésű filmben Hardy egy újabb börtöntöltetéleket játszott el, méghozzá a hiper-aggresszív Michael Petersont, becenevén „Charles Bronsont”, aki fél életét magánzárkában töltötte azért, mert a másik felében életveszélyes állapotban hagyta börtöntársait. A bajszos szörnyeteg talán a legkevésbé vonzó férfi, akit Hardy eljátszott – ebben valamennyire különbözik klasszikus karakterszerepeitől.
Gengszterbirodalom (2009)
Hardy végül az ezredfordulót követő mozi egyik legfontosabb gengszterfilm-színészévé nőtte ki magát, akit elsőként kértek fel az ilyen alkotások főszerepeire, különösen a brit filmvilágban. A Gengszterbirodalom révén pedig a mozi után a televíziót is sikerült meghódítania. A nagystílű Freddie Jackson tündöklését és bukását három órában és négy részben mesélték el 2009-ben.
Warrior – A végső menet (2011)
A Warrior egyeseknek inkább sportfilm, másoknak inkább családi dráma, azonban a legtöbbek számára Tom Hardy egyik legjobb filmje. Ebben az MMA-s testvérpárról szóló moziban az az igazán megdöbbentő, hogy Hardy élete egyik leghúsbavágóbb alakításával sem tud kiemelkedni a főszereplők triumvirátusából. Nem azért, mert gyenge hozzá, hanem azért, mert a többiek is olyan erősek: mind Joel Edgerton, mind Nick Nolte élete legjobbját hozza. A filmről kitárólag szuperlatívuszokban tudok írni, de leginkább
a Warrior fináléja az a kultuszteremtő, katartikus csúcsélmény, ami miatt legszívesebben nem csak a Rocky-filmek rajongóinak, hanem mindenki másnak is kötelezővé tenném.
A sötét lovag – Felemelkedés (2012)
A 2008-ban bemutatott A sötét lovag Jokere igencsak feladta a leckét. Az alakítás posztumusz Oscar-díjat hozott a tragikus körülmények között elhunyt Heath Ledgernek, aki lelki egyensúlyát is feláldozta élete legnagyobb átalakulásáért. Tom Hardy, ráadásul, egy csaknem egész arcát eltakaró maszk mögött kellett, hogy felnőjön ehhez a legendához, négy évvel később, a Nolan trilógia lezárásában. Hardy úgy döntött, hogy sajátos akcentust és hangsúlyozást ad Bane-nek, és így próbálja meg emlékezetesebbé tenni.
Egy valódi ember, az ír-cigány illegális ökölvívó, Bartley Gorman különös hanghordozását és „tájszólását” vette át.
Hogy milyen lett az összhatás, azt ma már mindannyian pontosan tudjuk… már ha voltunk olyan igényesek, hogy eredeti angol nyelven is megnézzük a filmet 🙂
Locke – Nincs visszaút (2013)
A Locke aztán, egy évvel később, egy másik típusú színészi kihívást hozott. Ebben a filmben Hardy az egyetlen színész, akit látunk. Kocsija sofőrülésén ül és folyamatosan telefonál, miközben keresztben átszeli Angliát, Birninghamtől Londonig, így próbálva egyben tartani darabokra szakadozó életét.
A film különlegessége tehát, hogy teljes egészében Hardy egyéni színészi képességeire, dialógusaira épít.
Dunkirk (2017)
Négy igen termékeny évet hagytam szándékosan érintetlenül. 2015-ben Hardy olyan filmekben szerepelt, mint George Miller új Mad Max opusza, Iñáritu a Visszatérője és a Legenda, azonban ezek vagy nem voltak annyira emlékezetesek, vagy nem kifejezetten Hardy alakítása miatt voltak izgalmasak. Mondhatnánk, hogy Christopher Nolan Dunkirkje is olyan film, aminek nem Hardy egyébként hibátlan játéka volt a fő erőssége, de tévednénk. Nolan, aki az Eredetben és Batman-széria záró része miatt dolgozott korábban Hardy-val. Azért osztotta rá a pilota szerepét, mert tudta, hogy ő lesz az, aki a maximumot hozza ki abból, hogy a maszk miatt pusztán a szemével kell játszania.
A pilóta, Ferrier arca a filmben félig olyan, mint Bane arca, magányos pozíciója pedig félig Locke pozíciója kocsijában. Ezekből az építőkockákból pedig Hardy kacsalábon forgó kastélyt épített.
Tabu (2017)
Tom Hardy édesapja, Edward „Chips” Hardy író. Közös álmuk volt, hogy egyszer együtt indítanak útjára egy filmes projektet, és ez a projekt a BBC Tabu című sorozatában öltött testet. Bár a sorozatot támadták azért, amiért sötét és mocskos képe a 19. századelő Londonjáról teljesen történelmietlen, valójában ez a koncepció fontos része. Hardy karaktere vonzó-taszító antihős, aki uralja ezt a misztikus-ködös albioni atmoszférát. Talán ez a sorozat az, amire Hardy alkotói vénája a legnagyobb hatással van, ahol nem ő „varrta bele” saját szerepét a narratív szövetbe, hanem az egész világ az ő karakterének kiterjesztése, ahol
James Keziah Delaney valójában isten, aki körül London filmbéli (al)világa hullámzik és fodrozódik, mozgását követi.
+1: Fékezhetetlen (2012)
Hardy gesztusairól és hangjáról, képességéről, hogy partnerek nélkül játsszon, már sok szó esett. De ugyanígy hallgatása is beszédes – ezt gyakran alkalmazza olyan szerepeknél, ahol nem a szavak emberét játssza. Sajnálatos módon az a film, amelyikben csúcsra járatja a hallgatás és a bizarr gesztikuláció eszköztárát – de csak épp addig megy el, ameddig a dolog befogadható és izgalmas – nem lett a kánon része.
A Fékezhetetlen klasszikus gengszterfilm, ami viszont nem a polgárosódó nagyváros mocskos külvárosának maffiakörnyezetében, hanem az amerikai délvidéken játszódik.
A titkos lebujok, ahol a szesztilalom idején virágzott az alvilág, nem itt van. Viszont a pia, amit a lebujban adnak, bizony itt termett, a világ hátoldalán.
Az egyébként sok szempontból rendhagyó és izgalmas moziban Tom Hardy letaglózó, Jessica Chastain pedig egyszerűen elbűvölő, és a mellékszerepekben is meggyőző alakításokat láthatunk (Jason Clarke, Guy Pierce, Gary Oldman). Sajnos ez az a film, ahol Shia LabBeouff viszont nagyon-nagyon rossz. Hogy ez az olykor túlhypeolt botrányhős színész hibája-e, vagy a rosszul megírt szerepé, amit rá osztottak, azt mindenki eldöntheti maga. Mindenesetre valószínűleg ez az oka, hogy a film kevésbé maradt meg a köztudatban, és ezért Hardy emlékezetes alakításáról is kicsit megfeledkeztek a gálákon.
