Európa egyik legnagyobb kézilabdacsarnokában egy hatalmas eredményjelző táblak is helyet kapott.
A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) beruházásában és a Market Építő Zrt., mint fővállalkozó tervezésében és kivitelezésében a Népligetnél épülő multifunkciós aréna munkálatai ütemterv szerint zajlanak. A 22 ezer férőhelyes aréna kivitelezése a befejező stádiumához érkezett, és a tervek szerint idén év végén át is adják.
A Népligetben épülő Budapesti Multifunkcionális Sport és Rendezvénycsarnok Európa egyik legnagyobb kézilabda arénája lesz
A komplexumot a budapesti Népliget autóbusz-pályaudvar mögötti területen, a Gyáli út és az Üllői út között építik.
A Magyar Építők fotóin jól látszanak az épület, a lelátók és a küzdőtér méretei.

Befejezéséhez közeledik a lelátó is. Fotó: Magyar Építők
Mint írják: a hazai és nemzetközi szintű sportesemények otthonául szolgáló csarnok küzdőtere úgy lett méretezve, hogy az ne csak a kézilabda bajnokság, de akár egy jégkorong meccs lebonyolítására is alkalmas legyen.
A képeken is jóltszik: a helyére került az óriási eredményjelző tábla is, amit hamarosan fel is emelik a végső rendeltetési helyére.

Az óriási kijelző belülről. Fotó: Magyar Építő
Mint kiderült: a minden oldalról látható kijelző körülbelül 12 tonna, 8 darab 3,2 tonnás láncmászó motor mozgatja, valamint több mint 14 millió pixelből áll.
A tervek szerint a Multifunkcionális Sport és Rendezvénycsarnok teljes befejezése idén év végén várható.
További részleteket és képeket a Magyar Építők oldalán találhat.

Érdemes elolvasni168 méter hosszú lesz az új dunai gyalogoshíd – képek, videó
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
KÉPEK: Július végétől új Mercedes buszok szállítják majd az utasokat Budapesten!
Gyönyörű hollywoodi sztár, Zendaya fedezi fel Budapest szépségeit: Te is összefuthatsz vele
Kifakadt a 40 éves magyar utazási iroda: külföldiek nyírták ki őket, ez lesz az utasaikkal
KÉPEK, VIDEÓ: Épületek tetejét sodorta le a vihar, számos helyen nincs rendes közlekedés, áram
Láttál már felfelé csapó villámot? Hihetetlen képet lőttek egy vörös lidércről
178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá