Jönnek az oroszok, útlevéligénylés-pánik van Romániában
Romániában bővített nyitvatartással működnek az útlevélosztályok, mivel csaknem háromszor több útlevéligénylést adtak be március első hetében február azonos időszakához képest – közölte szerdán a bukaresti belügyminisztérium.
Az útlevéligénylések száma a tavalyi év azonos időszakához képest ötszörösére emelkedett március első napjaiban.
A belügyminisztérium közleménye szerint az útlevélnyomda meghosszabbított munkaidőben, naponta 6-tól 22 óráig dolgozik a hétvégéket is beleértve, így az útlevelek kibocsátási idejét a törvényesen előírt 15 nap helyett sikerült átlagosan két napra rövidíteni, de a Temes, Kolozs, Konstanca és Vaslui megyei igénylések teljesítése három munkanapot vesz igénybe.
Román médiabeszámolók szerint az országos internetes előjegyzési portálon már csak április végére lehet a kérelem beadására időpontot foglalni, az útlevélosztályoknál pedig országszerte sorban állnak az igénylők, hogy leadhassák kérelmeiket.
Az útlevélosztályoknál már az év első két hónapjában, a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások feloldása reményében is megnőtt a forgalom, az ukrajnai háború kitörése óta azonban megugrott az útlevéligénylések száma.
Kedden – egyetlen napon – csaknem 50 ezer időpontot foglaltak több mint 85 ezer útlevéligénylő iratainak benyújtására – közölte a román belügyminisztérium.

Érdemes elolvasniLezuhant egy román vadászgép, majd eltűnt a keresésére küldött helikopter is! – VIDEÓ
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Őskori drogos bulik: már 4000 éve is voltak, akik kábítószerrel dobták fel az estét
Jó hírek: Újraindult a vasúti forgalom Nagyvárad és a magyar határ között – lassan, de biztosan halad a felújítás
Csodálatos olasz városba indít új járatot a Wizz Air Budapestről
Hegyi-Karabahban jártunk – így néz ki most a háború utáni Azerbajdzsán
Időutazás Budapesten: nosztalgiajáratokkal idézi meg a múltat a BKK augusztusban – FOTÓK
Forgalmi káoszra kell készülni Törökbálintnál: teljes lezárás jön az M0-son!