• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Editor Editor · 2022.07.17.
· Külföld

Volt brit kormányfő: az ukrajnai háború a Nyugat uralmának végét mutatja meg

Tony Blair szerint a Nyugat dominanciája a végéhez közeledik, Kína és Oroszország szuperhatalmi partnersége pedig egyre fontosabbá válik.

Tony Blair korábbi brit miniszterelnök úgy véli, a második világháború végéhez vagy a Szovjetunió összeomlásához hasonlítható fordulóponthoz érkezett a történelem, írja a Reuters. A politikus szerint azonban ezúttal nyilvánvalóan nem a Nyugat áll győzelemre.

Az ukrajnai háború azt mutatja, hogy a Nyugat dominanciája a végéhez közeledik. Eközben pedig Kína nagyhatalmi státuszba emelkedik az Oroszországgal való egyre szorosabb szövetségben

“A nyugati politikai és gazdasági dominancia végéhez közeledünk” – mondta Blair az “Ukrajna után, milyen tanulságok vannak most a nyugati vezetés számára?” című előadásában.

“A világ legalább kétpólusú és esetleg többpólusú lesz” – mondta Blair. “Az évszázad legnagyobb geopolitikai változása Kínából, nem pedig Oroszországból származik.”

Ukrajna orosz inváziója ezreket ölt meg, és a legsúlyosabb válságot váltotta ki Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatokban az 1962-es kubai rakétaválság óta. Akkor sokan attól tartottak, hogy a világ az atomháború szélére került.

Vlagyimir Putyin elnök szerint a Nyugat gazdasági hadüzenetet küldött azzal, hogy szankciókkal próbálta elszigetelni Oroszország gazdaságát. A Kreml szerint Oroszország ezért olyan hatalmak felé fordul, mint Kína és India.

Kína hamarosan a világ legnagyobb gazdasága lehet

Tony Blair szerint az ukrajnai háború világossá tette, hogy a Nyugat nem hagyatkozhat arra, hogy Kína „az általunk racionálisnak tartott módon viselkedjen”.

Hszi Csin-ping kínai elnök továbbra is támogatja Putyint. Sőt, bírálta a Nyugat által bevezetett a szankciókat. Putyin köezben „stratégiai partnerséget” épített ki Kínával.

Kína 1979-ben kisebb gazdasággal rendelkezett, mint Olaszországé. De miután megnyitotta piacát a külföldi befektetések, és piaci reformokat vezetett be, a világ második legnagyobb gazdaságává vált.

Az előrejelzések szerint gazdasága egy évtizeden belül megelőzi az Egyesült Államokat. Vezető szerepet töltenek majd be olyan 21. századi technológiák terén, mint a mesterséges intelligencia, a regeneratív gyógyászat és a vezetőképes polimerek.

“Kína szuperhatalmi státusza természetes és indokolt. Ez nem a Szovjetunió”

– mondta Blair. De a Nyugatnak nem szabad engednie, hogy Kína katonailag is megelőzze – tette hozzá.

“Növelnünk kell a védelmi kiadásokat és meg kell őriznünk a katonai fölényt” – mondta Blair.

Archív címlapképünkön Tony Blair és Vladimir Putyin. Forrás: Wikimedia Commons

Zhao Lijian
Érdemes elolvasniKína szerint az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Egyesült Királyság háború Kína Oroszország Ukrajna
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Nem csak az alváshiány, a túl sok alvás is veszélyes – A Semmelweis Egyetem kutatása az alvás és a halálozás összefüggéseiről

  • Fokhagymás, sörös és aktív szenes: Ezek a legfurább ízű fagyik

  • Magyar kutatók feltárták, miért színlelnek orgazmust a nők

  • Lezárják a debreceni repülőteret

  • Több mint 700 Disney-kastély található elhagyatottan Törökországban

  • Az agyának 90%-a hiányzik, mégis teljes életet él egy francia férfi

Kapcsolódó cikkek

Donald Trump NATO irán
2025.06.18.

Maga az USA is lecsaphat Iránra, ha nem ülnek a tárgyalóasztalhoz


Olvasson tovább
3. világháború atombomba
2025.06.17.

Küszöbön a 3. világháború? Mutatjuk a teljes listát, hogy hol robbanhat ki


Olvasson tovább
Osaka magyar szak diák felsőoktatás egyetem Japán
2025.06.17.

Egyedülálló magyar szak Japánban: így tanítják a nyelvünket Oszakában


Olvasson tovább
Kumusan Platoa 39-es szoba
2025.06.15.

39-es szoba: Észak-Korea titkos pénzügyi birodalma


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Nem csak az alváshiány, a túl sok alvás is veszélyes – A Semmelweis Egyetem kutatása az alvás és a halálozás összefüggéseiről

Nem csak az alváshiány, a túl sok alvás is veszélyes – A Semmelweis Egyetem kutatása az alvás és a halálozás összefüggéseiről

Tovább olvasok
Fokhagymás, sörös és aktív szenes: Ezek a legfurább ízű fagyik

Fokhagymás, sörös és aktív szenes: Ezek a legfurább ízű fagyik

Tovább olvasok
Magyar kutatók feltárták, miért színlelnek orgazmust a nők

Magyar kutatók feltárták, miért színlelnek orgazmust a nők

Tovább olvasok
Lezárják a debreceni repülőteret

Lezárják a debreceni repülőteret

Tovább olvasok
Több mint 700 Disney-kastély található elhagyatottan Törökországban

Több mint 700 Disney-kastély található elhagyatottan Törökországban

Tovább olvasok
Az agyának 90%-a hiányzik, mégis teljes életet él egy francia férfi

Az agyának 90%-a hiányzik, mégis teljes életet él egy francia férfi

Tovább olvasok
Platón utolsó napjáról a Vezúv által eltemetett tekercsek mesélnek

Platón utolsó napjáról a Vezúv által eltemetett tekercsek mesélnek

Tovább olvasok
A medveállatkák a Föld legkisebb élőlényei közé tartoznak, mégis gyakorlatilag halhatatlanok

A medveállatkák a Föld legkisebb élőlényei közé tartoznak, mégis gyakorlatilag halhatatlanok

Tovább olvasok
Atomi szintű eltérések árulhatják el az ötödik, alapvető erő létezését

Atomi szintű eltérések árulhatják el az ötödik, alapvető erő létezését

Tovább olvasok
Maga az USA is lecsaphat Iránra, ha nem ülnek a tárgyalóasztalhoz

Maga az USA is lecsaphat Iránra, ha nem ülnek a tárgyalóasztalhoz

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4