Az iráni kormány tagadta, hogy drónokat szállítana Oroszországnak ukrajnai felhasználásra, annak ellenére, hogy az ukrán kormány azt állítja, hogy erőik számos pilóta nélküli harci járművet lelőttek.
Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter “hangsúlyozta, hogy a Irán nem biztosított és nem is fog biztosítani semmilyen fegyvert, amelyet az ukrajnai háborúban használnának”. Ez a nyilatkozat azután hangzott el, hogy az ukrán fegyveres erők vezérkara szombaton kora este a Facebookon arról számolt be, hogy az ország légiereje az éjszaka folyamán megsemmisített hat iráni gyártmányú Shahed-136 “kamikaze” drónt, írja a Newsweek.
“A ‘Shahed-136 drónt és egy még ismeretlen harci helikoptert a légierő déli parancsnokságának rakétaegységei megsemmisítették” – írta a vezérkar. Hozzátéve, hogy “további öt iráni ‘Shahed-136’ kamikaze drónt semmisítettek meg a légierő keleti parancsnokságának erői”.
A portugál külügyminiszterrel, João Gomes Cravinhóval folytatott telefonbeszélgetésen Amir-Abdollahian elmondta: “Úgy véljük, hogy mindkét oldal felfegyverkezése meghosszabbítja a háborút” – olvasható az AFP jelentésében.
“Sem Ukrajnában, sem Afganisztánban, Szíriában és Jemenben nem tartottuk és nem tartjuk helyes útnak a háborút” – tette hozzá.
Ugyanezt hangoztatta Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével folytatott telefonbeszélgetésén.
“Védelmi együttműködésünk van Oroszországgal, de az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikánk nem az, hogy fegyvereket küldünk a szembenálló feleknek, hanem az, hogy megállítjuk a háborút és véget vetünk az emberek elüldözésének” – mondta Borrellnek az iráni külügyminiszter.
Ezek a cáfolatok azt követően hangzottak el, hogy ukrán diplomáciai források Washingtonban a múlt héten azt közölték a sajtóval, hogy az ország légvédelme naponta átlagosan hat úgynevezett “öngyilkos” drónnal találkozik.
A Biden-kormányzat meg nem nevezett tisztviselői augusztus végén azt mondták a The Washington Postnak, hogy Irán több száz különböző típusú UAV (pilóta nélküli légi jármű) szállítását tervezi Moszkvának, köztük a Shahed-136 és a Mohajer-6 típusokat.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/10/15/iran-fenyeget-visszavagna-az-eu-nak-ha-szankciokat-kapna/” ][/hm_embed]
Source: