Ezt teszi a kannabisz a testeddel, percről percre
A kannabisz legalizálása körül évek óta folynak viták, mivel a kannabisz például az Egyesült Királyságban jelenleg B osztályú kábítószernek számít. Ez azt jelenti, hogy akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel vagy 1,1 millió forintig terjedő pénzbírsággal is sújthatják azokat, akiknek birtokában találják.
Különböző tényezők befolyásolhatják, hogy a kannabisz milyen hatással lesz testünkre. Elszívása azt jelenti, hogy a hatás sokkal gyorsabban jelentkezik, mintha ehetőt fogyasztanál. Az életkor, a magasság, a testsúly és a toleranciaszint szintén befolyásolhatja, hogy miként hatna ránk.
Az Indy100 azonban röviden összefoglalta, hogyan hat az emberi testre a kannabisz, percről percre.
Elszívva 2-10 percbe telik, mire ténylegesen kifejti hatását. A Healthline szerint ha ehető formában visszük be szervezetünkbe, akkor fél órától két óráig is várhatunk, mire elkezdjük érezni.
Az egyik első a pulzusszám emelkedése. A WebMD szerint a pulzusszámunk 20-50 ütemmel emelkedhet a normál 50-70-hez képest. Ez pedig akár 3 órán keresztül is fennmaradhat a kannabisz használata után.
Ezután a szemekben lévő erek kitágulnak, aminek következtében jön létre a már sztereotikpikusan vörös szem.
‘Rakéta-formában’ a THC (tetrahidrokannabinol, a kannabisz fő pszichoaktív vegyülete) a 20 perc alatt teljesen felszívódik a véráramba. Ehető formában fogyasztva ez viszont tovább tart, mivel ilyenkor a THC-nek a májban kell felszívódnia.
A szervezet idegi kémiája megváltozhat, amint a THC teljesen beépül a szervezetbe, és stimulálja az agynak azon részét, amely az örömre reagál. Ez dopamint szabadít fel, ami a marihuána fogyasztásával gyakran összefüggésbe hozott ellazult állapotot eredményez. Egyesek azonban szorongást is érezhetnek, és emiatt pánikrohamot kaphatnak.
Ekkor alakul ki az éhségérzet. Ez azért van, mert a THC megtalálja az agyban a szaglógumót, amely hatással van az ízlelésre és a szaglásra, és meggyőzhet arról, hogy éhesek vagyunk, még akkor is, ha ez nem így van.
Nagyjából 30 perc elteltével a hatás eléri a csúcspontját, és akár öt-hat órán át is eltarthat. Az ember álmosnak vagy zavarodottnak érezheti magát, de ez az álapot hirtelen nevetésbe is fulladhat.
A használt THC-tól függően ezek a hatások tovább tarthatnak, ami hosszan tartó, csökkent ítélőképességet eredményezhet.
Bár a hatások többnyire néhány órán belül elmúlnak, a kannabisz nyomai még két-három nappal később is kimutathatók a vizeletvizsgálat során.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Elfogyunk: döbbenetes, hányan hagyták el Magyarországot 10 év alatt
Tömegesen bocsátják el magyar dolgozóikat, inkább vendégmunkásokat alkalmaznak a cégek: a kormány cáfol
10 hadvezér, akik rossz döntésekkel írták be magukat a történelembe
Fizetés az ókorban: Mennyit keresett egy római legionárius?
Az univerzum vége: kiszámolták, hogy mikor fog a világ mindenestül megsemmisülni
Levegőért kapkodva himbálózott egy kerti fán a fiatal magyar srác: rengetegen látták, de nem segítettek!