A középkorban a mongol inváziókkal szemben a Kamakura Bakufu katonai kormányzat és szamurájai stratégiai jártasságról tettek tanúbizonyságot Japán védelmében. A tájfunokról és szamurájpárbajokról szóló történetek gyakran háttérbe szorítják a kormány aprólékos előkészületeit, ám azok jelen esetben a történet szerves részét képezik.
A mongolokkal Japán 1266-ban kezdte meg diplomáciai kapcsolatát, ami egyre fokozódó feszültségekhez vezetett. Hódzsó Tokimune, az energikus uralkodó előre látta a fenyegetést, és megerősítette Kjúsút, ami egy sebezhető belépési pont volt. Mivel tudta, hogy Koreában mongol flottaépítés folyik, az uralkodó jogi és pénzügyi kihívásokkal szembesülve intézkedéseket vezetett be a védelem megerősítésére – írja az Ancient Origins.
Az első, 1274-es mongol invázió során a Kamakura Bakufu előkészületei meghozták gyümölcsüket. A Hakata-öbölnél a helyi gokeninek (vazallusok) és a Honsúból érkező erősítés találkoztak a mongol Jüan dinasztia csapataival, akik kiváló íjászkészséggel rendelkeztek. A japánok ellenállása felülmúlta a mongol várakozásokat, ami stratégiai visszavonulásra késztette őket.
Tokimune azonban felismerte, hogy Kubiláj nagykán bosszújára számítva fokozott előkészületekre van szükség. A hiányosságok kiküszöbölése érdekében fokozta a szamurájok feletti ellenőrzést, lecserélte a katonai kormányzókat, és isteni beavatkozást kért.
A Bakufu sokrétű megközelítése magában foglalta a szamurájok mozgásának korlátozását, a Hakata-öböl megerősítését egy kiterjedt tengeri fallal, és még Korea megelőző invázióját is fontolóra vette.
A kormányzás bonyolultsága, a jogi korlátok és a pénzügyi kérdések jellemezték Japán mongolok elleni védelmét, megmutatva Hódzsó Tokimune pragmatikus vezetését.
Érdemes elolvasni:
- Régiségek sorát tárták fel a szakkarai sírokban
- Japán beszáll a fegyvergyártásba: Rekord magas a védelmi költekezés
Forrás: