Megdöbbentő, de Kölcsey nem gondolta kiemelkedő művének a Himnuszt

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, ugyanis 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc leghíresebb művét, a Himnuszt.

Egy ország meghatározó műve, számára mégsem jelentős

Kevéssé ismert tény, de Kölcsey maga nem tartotta kiemelkedő munkájának a Himnuszt. Ezt igazolja az is, amikor élete végén visszatekintett karrierjére és elmondta, mely műveire a legbüszkébb, mind közül a legnagyobb hatásút kihagyta a felsorolásból, írja a Lelépő.

Megjelentetésére sem fektetett komoly gondot, egy általa alábecsült lapba, a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurorába küldte be, ami 1828 decemberében tette közzé

– emelte ki Kovács Enikő, a Magyar Nemzeti Múzeum szakértője. Elmondása szerint a hírnév még ekkor sem érte el.

1838 nyarán Kölcsey Ferencnek úgy kellett meghalnia, hogy fogalma sem volt arról, mekkora hatással lesz költeménye a teljes magyarságra. A Himnusz elterjedésének nagy része a költő halála után történt, méghozzá viharos gyorsasággal. Ez valószínűleg a Kölcsey körül kialakult kultusz hatása volt.

A Himnusz Kölcsey halála után futott be hatalmas karriert

1844-ben pedig már a Nemzeti Színház indított pályázatot a megzenésítésére. A tizenhárom pályaműből Erkel Ferencét ítélték meg egyöntetűen a legjobbnak.

Az ezért kapott díj húsz aranydukát volt.

A szakértő szerint a dukát volt a legnagyobb értékű pénzérme a korban, és az egyetlen, amelyik ténylegesen aranyból készült. “Előlapján a mindenkori uralkodó, V. Ferdinánd volt látható. A pedig a rendszeresen alkalmazott Magyarország Védasszonya (Patrona Hungariae), azaz a kisdedet tartó Szűz Mária díszítette.” Egy érme hozzátevőlegesen 2 centiméter átmérőjű volt, és 3,5 grammot nyomott.

A Magyar Nemzeti Múzeum szakértője szerint a húsz arany nem számított kiemelkedő jutalomnak. Ráadásul, ha igazak a feljegyzések, 1847-ben Arany János ugyanennyit nyert a Kisfaludy Társaság pályázatán Toldival. 1845-ben Az elveszett alkotmány című vígeposzért pedig huszonöt arannyal jutalmazták.

Érdemes elolvasni:

Forrás: