A Szovjetek palotája, amely sosem létezett, de a legnagyobb ortodox templomot is lerombolták miatta
A Szovjetek palotája Moszkvában, a Kreml közelében lévő nagy kongresszusi terem és közigazgatási központ lett volna. A győztes neoklasszicista tervet Borisz Iofan készítette, de a projekt soha nem valósult meg. A helyszín a Megváltó Krisztus-székesegyház lebontott helyén lett volna. Ha az épület elkészül, a világ legmagasabbja lett volna a maga 495 méterével, miután Vladimir Scsuko és Vladimir Gelfrejh átdolgozta Iofan eredeti tervét egy magas felhőkarcolóvá.
Bár az építkezés 1937-ben kezdődött, félbeszakadt, amikor a németek 1941-ben megszállták Oroszországot. A II. világháború alatt a már beépített acélvázat szétszerelték, hogy a nagy szükségű infrastruktúrára és hidakra használják fel, és soha többé nem építették újjá.
1958-ban a megmaradt alapokat szabadtéri uszodává alakították át, majd 1995-2000 között a katedrálist újjáépítették, írja az Architectuul.
Elhúzódó huzavona a Szovjetek palotája körül
1931-ben a Szovjetunió először hirdetett pályázatot a Szovjetek palotájának megtervezésére 15 avantgárd és hagyományos építész részvételével, de még az 1931 májusában lezárult pályázat után sem választották ki a győztest.
Nem sokkal később, június 2-án a politikai párt megnevezte a helyszínt, és a székesegyház lebontása mellett döntöttek, amiről július 16-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának bizottsága hivatalosan is támogatását fejezte ki. Két nappal később meghirdették a második pályázatot, amely megnyitotta a kapukat nemzetközi építészek előtt is. A székesegyház bontása augusztus 18-án kezdődött, és december 5-re a földdel lett egyenlő.
A második, nyilvános, nemzetközi versenyre összesen 272 koncepció érkezett, 160 építészeti tervvel, 136 szovjet és 24 külföldi tervvel, többek között a kor legnevesebb építészeinek részvételével. Boris Iofan olasz tanára, Armando Brasini a “Lenin a felhőkarcoló tetején” gondolatot fogalmazta meg.
Az esemény nemzetközi érdeklődésre tartott számot, és az egész világon közvetítették. Azonban még mindig nem hirdettek egyértelmű győztest, 1932 elején három javaslatot választottak ki, köztük Borisz Iofant, Ivan Zsoltovszkijt és egy brit építészt, Hector Hamiltont.
Győztes híján a verseny harmadik fordulóját állami beavatkozás segítségével hirdették meg. Mindhárom befutó hátat fordított az avantgárdnak, és a neoklasszicizmus felé hajlott. Ez a döntés felháborodást keltett az európai avantgárd művészek körében.
Érdemes elolvasni:
