Így maradt az ókori filozófusok elméje öregkorukban is éles
Egy tanulmány szerint a demencia kivételesen ritka volt az ókori görögöknél és rómaiaknál.
Az ókori Görögországban és Rómában az idősek valószínűleg nem tapasztaltak súlyos memóriaproblémákat, mint sokan, akik ma öregednek, írja a Science Alert. A kaliforniai kutatók átfésülték az emberi egészséggel foglalkozó klasszikus szövegeket, amelyeket az i.e. 8. és i.sz. 3. század között írtak. Meglepően kevés utalást találtak az idősebb emberek kognitív károsodására.
Caleb Finch, aki az öregedés mechanizmusait tanulmányozza a Dél-Kaliforniai Egyetemen, és Stanley Burstein, a Kaliforniai Állami Egyetem történésze szerint a súlyos memóriavesztés rendkívül ritka következménye lehetett a több mint 2000 évvel ezelőtti öregedésnek.
És nem azért, mert az ókori rómaiak és görögök nem élték meg az öregkort
Míg a korszak előtti átlagos várható élettartam nagyjából a fele volt a mainak, addig a 35 éves kort aligha tekintették „öregnek”. Az ókori Görögországban a halálozás medián életkora egyes becslések szerint közelebb volt a 70 évhez. Tehát a társadalom fele még ennél is tovább élt. Maga Hippokratész, az orvostudomány atyja a 80-as vagy 90-es éveiben halt meg.
Jelenleg az életkor a demencia legnagyobb kockázati tényezője. A 85 év felettiek nagyjából egyharmada szenved ebben a betegségben, már, ha megérik ezt a kort. A 65 év felettiek diagnosztizálása pedig ötévente megduplázódik.
A memóriavesztés a modern világ öregedésének igen gyakori jellemzője, de nem mindig volt így
A régi múltban Finch és Burstein egyetlen említést sem talált az emlékezetvesztésről Hippokratész, későbbi követői vagy akár Arisztotelész orvosi írásaiban.
Az időszámításunk előtti 4. és 3. századból származó görög szövegekben az idős kort a fizikai hanyatlás számos tünetével társították. Beleértve a süketséget, szédülést, álmatlanságot, vakságot és emésztési zavarokat. De a korlátozott rendelkezésre álló irodalom alapján a súlyos memóriaproblémák nem tűntek jelentős problémának.
„Nem találtunk megfelelőt a modern esetjelentésekkel” – írja Finch és Burstein. „A kognitív veszteségről szóló ősi beszámolók egyike sem tekinthető a mai értelemben vett klinikai szintű adatnak.”
A történelmi áttekintés megállapításai arra utalnak, hogy a mai demenciajárvány, amelyet a világ számos nemzete tapasztal, nagyon könnyen lehet a modern élet terméke. Valójában a legújabb tanulmányok a demenciát és annak leggyakoribb altípusát, az Alzheimer-kórt a szív- és érrendszeri problémákkal, a levegőszennyezéssel, az étrenddel és a városi környezet hátrányos helyzetű negyedeivel kötötték össze, amelyek mind a modernitás gyakori szenvedései.
Az ókorban azonban Finch és Burstein bizonyítékot talált arra, hogy bár „felismerték a szellemi hanyatlást”, azt „kivételesnek tartották”.
Azt mondják, Arisztotelész és Hippokratész idejében csak néhány szöveg említi azokat a tüneteket, amelyek korai vagy középső stádiumú Alzheimer-kórra utalhatnak. Egyáltalán nem említik a memória, a beszéd vagy az érvelés jelentős romlását. Még a római államférfi, Cicero sem tett említést az emlékezetvesztésről az időskor „négy rosszáról” szóló szövegeiben az i.sz. 1. században.
Az első demencia-jelentés
Egészen addig, amíg Finch és Burstein el nem jutottak az i.sz. 1. századból származó történelmi szövegekhez, a páros nem talált említést súlyos, életkorral összefüggő memóriavesztésről. Az első előrehaladott esetet Idősebb Plinius írta le, aki i.sz. 79-ben halt meg. Egy híres római szenátort és szónokot ír le, aki az életkor előrehaladtával elfelejtette saját nevét.
A 2. században a római császár személyes orvosa, egy Galenus nevű görög orvos két csapás túlélőiről írt. Láthatóan nem tudták felismerni magukat vagy barátaikat.
Mi vezethetett a probléma megjelenéséhez?
Addigra a légszennyezés elterjedt volt a császári Rómában. A főzőedényekből és a civilizáció vízvezeték-rendszeréből kiszivárgó ólommal is találkoztak. Finch és Burstein szerint ezek a tényezők nagyobb kockázatnak tehették volna ki a lakosságot az Alzheimer-kór kialakulásában.
Több adat hiányában lehetetlen megmondani, hogy a demencia súlyos tünetei miért szerepelnek gyakrabban a római császárkori feljegyzésekben, mint az ókori Görögországban.
Az a tény, hogy ma élnek olyan társadalmak, ahol a demencia aránya kevesebb, mint egy százalék, alátámasztja azt az elméletet, hogy a környezeti tényezők jobban befolyásolhatják a kognitív hanyatlást, mint az öregedés.
A bolíviai Amazonason élő modern Tsimané és Moseten népeknél 80 százalékkal alacsonyabb a demencia előfordulása, mint az Egyesült Államokban vagy Európában. Úgy tűnik, agyuk nem öregszik, mint a világ más részein. Életmódjuk nem az iparosodáson vagy az urbanizáción alapul, hanem a hagyományos gazdálkodási és takarmányszerzési módszereken.
Érdemes elolvasni:
