Elfogyott Oroszország ereje? Lavrov már békülni szeretne

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban.

Lavrov szerint a Peking által 2023 februárjában előterjesztett, 12 pontos békekezdeményezés józan dolgokat fogalmaz meg, és Oroszország pozitívan reagált a dokumentumra.

Oroszország kezd elfogyni?

Szemben Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a “diplomáciai perspektívák szempontjából esztelen képletével”, a kínai dokumentum a történtek okainak elemzéséből és azok megszüntetésének szükségességéből indult ki.

A terv megállapítja a rend hiányát a biztonság terén Európában és a világban, és ennek okaként azt jelöli meg, hogy nem szereznek érvényt az ENSZ alapokmányának – ez a mi álláspontunk – mondta Lavrov. Eközben az Euronews azt állítja, hogy az ukránok hajlandók lennének tárgyalásokat folytatni az oroszokkal.

Rámutatott a kínai dokumentumnak arra a kitételére, amely szerint az egyoldalú szankciók, amelyekhez a Nyugat “már jóval a különleges hadművelet kezdete előtt elkezdett aktívan folyamodni, szintén irritáló tényezőként jelentkeznek, amelyet meg kell szüntetni”.

Oroszország Ukrajna háború Zelenszkij
Ő olcsón megúszta. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sebesült katonát tüntet ki, amint meglátogat egy katonai kórházat az északkelet-ukrajnai Szumi területen 2024. március 27-én. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Az orosz külügyminiszter szerint ennek alapján meg kell állapodni abban, hogy biztosítva legyen az egyenlő biztonság a folyamat összes résztvevője számára. Hogy hogyan lehet ezeket az elveket a gyakorlatba átültetni, azt csak a tárgyalóasztalhoz ülve lehet megérteni.

“De nem a békeformula feltételei alapján, amelyet Zelenszkij és a gazdái Európában, Londonban és az Egyesült Államokban már régóta ultimátumként ismételgetnek, hanem a fennálló biztonsági problémák komoly elemzése, a terepen kialakult realitások elismerése és az Oroszországi Föderáció jogos biztonsági érdekeinek garantálása alapján. A magunk részéről készek vagyunk garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

A miniszter szerint a “terepen kialakult” realitásokat mindenki ismeri. Először is, ez a harctéren kialakult helyzet, másodszor pedig a Novorosszijában és a Donyec-medencében élő lakosság legitim érdekei.

Oroszország Ukrajna háború
Egyik fél számára sem túl rózsás a helyzet. Az Ivan Fedorovnak, a Zaporizzsjai területi katonai igazgatás vezetőjének Telegram-csatornáján látható orosz rakétatámadás helyszíne Zaporizzsjában, 2024 március 24-én. MTI/AP/Ivan Fedorovnak, a Zaporizzsjai területi katonai igazgatás vezetőjének Telegram-csatornája

A miniszter felhívta a figyelmet arra: a Nyugat “gyanúsan aktívan bizonygatja”, hogy a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást az Iszlám Állam terrorszervezet követte el, és senki más nem gyanúsítható, főleg Ukrajna nem.

Lavrov közölte: a nyomozás még folyamatban van, új körülményekre derül fény, de “nincs jogunk kizárni a nyilvánvaló verziókat”. Ráadásul a támadás vádlottjai Ukrajnába menekültek, amikor őrizetbe vették őket – jegyezte meg.

Úgy vélte: Ukrajna csak a jéghegy csúcsa Moszkva és a nyugati országok konfrontációjában. Az utóbbiak által deklarált cél az, hogy stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra és elszigeteljék a határai mentén. Az Egyesült Államok ezzel a megközelítéssel szólítja fel a stratégiai biztonságról folytatandó párbeszédre Oroszországot, ám ez Moszkva szerint kizárólag a felek egyenjogúságának feltételével lehetséges, és semmiképpen sem az Ukrajnában kialakult közvetlen konfrontáció idején.

Lavrov egyébként kifejezte Oroszország készségét az párbeszédre az Egyesült Államokkal a bebörtönzött személyek kétoldalú cseréjére Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök 2021-es genfi megállapodása alapján.

Érdemes elolvasni:

Forrás: MTI