Lézerfegyvert kaphat az ukrán hadsereg a britektől

A tervezettnél öt évvel korábban, már ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelhetik fel a brit királyi haditengerészet hajóit – közölte pénteken a londoni védelmi minisztérium. Ráadásul az ukrán hadsereg is kaphat belőle.

Grant Shapps tárcavezető nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Ukrajna ennél is korábban, még a teljes kifejlesztés előtt kaphatna belőle.

ukrajna ukrán lézerfegyver
A DragonFire rendszer teszt közben. Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma

Mindössze 4600 forint egy lövés

A minisztériumi tájékoztatás szerint a DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert a védelmi beszerzési modell e héten végrehajtott módosításának eredményeként az eredetileg tervezett 2032 helyett már 2027-ben hadrendbe állíthatja a brit haditengerészet.

A tárca szerint az új lézerfegyver pontosságára jellemző, hogy

egy kilométernyi távolságból eltalálható vele egy egyfontos pénzérme.

A minisztérium szerint DragonFire igen hatékony védelmet nyújt majd támadó rakéták és drónok ellen, és az ilyen fenyegetések elhárítására jelenleg használt rakéták egyenként több millió fontos ára helyett a lézerfegyver egy-egy bevetése tíz font (4600 forint) körüli költséggel jár.

Az ukránok máris dörzsölhetik a tenyerüket?

A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a lézertechnológiára alapuló energiafegyverek fénysebességgel képesek a kijelölt célpontok befogására, és intenzív, koncentrált fénysugárral hatolnak át a célobjektum burkolatán, szerkezetileg működésképtelenné téve például egy rakéta robbanótöltetét.

Grant Shapps brit védelmi miniszter pénteken BBC-nek elmondta, hogy azt szeretné, ha a DragonFire a felgyorsított beszerzési eljárásnál is hamarabb bevethető lenne, annak érdekében, hogy Ukrajna minél előbb használhassa ezt a fegyverrendszert az orosz támadó drónok ellen.

Shapps úgy fogalmazott: a lézerfegyvernek “nem kell száz százalékig tökéletes állapotban lennie” ahhoz, hogy “esetleg az ukránoknak is oda lehessen adni”.

Kifejtette továbbá, hogy a hadszíntéri telepítéshez elég, “ha mondjuk 70 százalékos” készültségi szinten van a rendszer, “és innen lehetne majd folytatni a fejlesztését”.

A brit védelmi tárca vezetője is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “ez idő szerint 2027” a hadrendbe állítás időpontja.

Érdemes elolvasni:

Source: MTI, BBC, CNN