Putyin egyik csatlósa szerint 2030-ra megsemmisítik a NATO-t

Aptyi Alaudinov neves orosz tábornok jelenleg az Ukrajnában harcoló csecsen erők parancsnoka és Vlagyimir Putyin elnök szövetségese. A minap megesküdött, hogy országa 2030-ig megsemmisíti a NATO katonai szövetséget.

Alaudinov, akit Putyin a védelmi minisztérium katonai és politikai főigazgatóságának helyettesévé nevezett ki, a kijelentéseket az állami televízió egyik adásában tette, ahol Olga Szkabejevával a 60 perc című műsorban beszélgetett.

NATO Putyin tábornoka
Képernyőfotó: Anton Gerashchenko/Twitter

A műsor egy részletét Anton Gerascsenko, Ukrajna belügyminiszterének volt tanácsadója osztotta meg a Twitteren.

A NATO-nak is nekimennének Ukrajna után?

Az oroszok gyakran dobálóznak azzal, hogy Oroszország csapást mérhet a NATO-tagállamokra válaszul arra a segítségre és fegyverekre, amelyeket Ukrajnának nyújtottak a folyamatban lévő háborúban.

“Aptyi Alaudinov Kadirov legközelebbi szövetségese, akit nemrég neveztek ki pozíciójára. Azt taglalta Szkabejevának, hogy Oroszország az évtized hátralévő részében háborút fog folytatni, és el akarja pusztítani a NATO-t” – írta Gerascsenko.

“Oroszország győzni fog ebben a különleges katonai műveletben és minden más hadszíntéren” – mondta Szkabejevának, miközben polkorrekt módon csak a Kreml által elfogadott kifejezést használva az ukrajnai háborúra.

Igen, 2029-2030-ig keményen kell dolgoznunk, de biztosíthatom Önöket, hogy ennek a különleges katonai műveletnek az lesz az eredménye, hogy a NATO-blokk megszűnik abban a formában, amelyben ma létezik.

A legtöbb olyan állam, amely ma Amerika kegyeiért mászik a földön, később letérdel és esküt tesz Oroszországnak, és kérlelni fognak minket, hogy vegyük fel őket a koalíciónkba.

Alaudinov a Novaja Gazeta című orosz oknyomozó lap szerint a csecsen vezető, Ramzan Kadirov utódja lehet. Ennek oka, hogy a hírek szerint az öt évvel ezelőtt diagnosztizált nekrotizáló hasnyálmirigy-gyulladás most kiújult.

Kadirov súlyos betegsége hallatán pedig a Kreml már a lehetséges utódok közül szemezget – jelentette a kiadvány.

Ramzan Kadirov Putyin orosz hadurak
Vajon tényleg eldobják Kadirovot, ha már nem lesz hasznukra? Fotó: Creative Commons

Putyin szerint szó sincs ilyesmiről

Putyin márciusban elutasította azokat a feltételezéseket, hogy országa támadást indíthatna egy NATO-tagállam ellen.

“Állításaik arról, hogy Ukrajna után állítólag Európát is meg akarjuk támadni, merő ostobaság”

– válaszolta higgadtan. Ezután pedig megjegyezte, hogy Washington védelmi költségvetése több mint tízszerese Moszkváénak.

Ennek fényében Önök szerint háborút fogunk indítani a NATO ellen? Ez csak zagyvaság.

Érdemes elolvasni:

Source: