Senki sem szórakozik Izlanddal, ha a tőkehalakról van szó. A 20. század közepén Nagy-Britannia és Izland között konfliktusok sorozata bontakozott ki egy látszólag hétköznapi, mégis létfontosságú erőforrás, a tőkehal miatt. Ezek a tőkehal-háborúk néven ismert összecsapások távol álltak a hagyományos hadviseléstől, mégis keményen megvívott csaták voltak a felségvizekért és a halászati jogokért, amelyek végül átformálták a nemzetközi tengerjogot.
Mielőtt belemerülnénk a tőkehal-háborúkba, fontos megérteni a hátteret. Izland gazdasága nagymértékben függött a halászattól, a tőkehal pedig különösen bőséges és gazdaságilag jelentős faj volt. A 20. század elején azonban Izland végignézte, ahogy külföldi – elsősorban brit – vonóhálós halászhajók kizsákmányolják gazdag halászterületeit — írja a British Sea Fishing.
A fordulópont 1958-ban következett be, amikor Izland, megerősítve a Dániától való újonnan elnyert függetlenségét, a kizárólagos gazdasági övezetét (EEZ) négyről tizenkét mérföldre terjesztette ki a partvonalától. E lépés célja az volt, hogy megvédje halállományát a külföldi hajók túlzott kiaknázásától.
Az első tőkehal-háború: Izland megerősíti szuverenitását
Az első tőkehal-háború akkor tört ki, amikor Nagy-Britannia nem volt hajlandó elfogadni Izland új területi határait. Izland bevetette kis parti őrségét a tizenkét mérföldes határ betartatására, míg Nagy-Britannia a Királyi Haditengerészet hadihajóit küldte a vonóhálós halászhajói védelmére.
Bár a három évig tartó konfliktus során viszonylag ritkán került sor összecsapásokra, a feszültségek magasra szöktek. Végül Nagy-Britannia a NATO nyomására engedett, és elfogadta Izland tizenkét mérföldes övezetét, ami az apró szigetország győzelmét jelentette.
A második tőkehal-háború: fokozódó feszültségek
Az 1970-es évek elejére az izlandi tudósok a halállomány csökkenését figyelték meg, és a kizárólagos gazdasági övezet további, ötven mérföldre történő kiterjesztését szorgalmazták. Nagy-Britannia Nyugat-Németországgal együtt figyelmen kívül hagyta Izland új határát, ami a második tőkehal-háborúhoz vezetett.
Ebben a konfliktusban egyre több erőszakos cselekmény történt, az izlandi hajók hálóvágó hajókat vetettek be a vonóhálós halászhajók hálóinak elvágására, a brit hajókba bele is hajtottak, ha nem sikerült elvágni a hálókat. NATO-szövetségesek növekvő nyomására Nagy-Britannia engedett Izland követeléseinek, bár korlátozott halászati jogokkal.
A harmadik tőkehal-háború: Izland maximális erőfeszítései
1975-ben Izland egyoldalúan 200 tengeri mérföldre terjesztette ki kizárólagos gazdasági övezetét, és ezzel a nemzetközi tengerjog határait feszegette. Nagy-Britannia ismét megtagadta e bővítés elismerését, ami a harmadik és egyben utolsó tőkehal-háborút váltotta ki.
Ebben a szakaszban került sor a leghevesebb összecsapásokra, amikor brit és izlandi hajók egymásnak ütköztek és lövéseket váltottak. A NATO és az Egyesült Államok nyomására Nagy-Britannia végül kapitulált, megszilárdítva Izland ellenőrzését hatalmas halászterülete felett.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
