A holland védelmi miniszter szerint Ukrajna könnyen elveszítheti a háborút
Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter a hágai parlament e témáról folytatott vitájában kijelentette, hogy véleménye szerint jelenleg egyértelműen Oroszország van fölényben a harctéren, “ami akár azt is jelentheti, hogy Ukrajna elveszíti a háborút”.
Nem tetszik a holland védelmi miniszternek az ukrajnai helyzet
Elmondása szerint az oroszok egyre nagyobb teret nyernek keleten, miközben folyamatosan rakétákkal és drónokkal támadják az ukrán villamosenergia-infrastruktúrát. “Oroszország katonai ereje pedig egyre nő”.
Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy Donald Trump januárban hivatalba lépő amerikai elnök “gyors megoldást” ígért az ukrajnai háború lezárására. A miniszter szerint ugyanis a tűzszünet vagy a béke nem vetne véget az orosz fenyegetésnek, mivel a Kreml ezután a balti államok felé fordíthatná a figyelmét.
Brekelmans hangsúlyozta, hogy a holland védelmi ágazat jelenleg elegendő pénzeszközzel rendelkezik Kijev megsegítésére. “Hollandia továbbra is élen jár az Ukrajnának nyújtott segítségben. 10,4 milliárd eurós katonai segélyt ígértünk.” Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány közvetlenül az ukrán védelmi iparba 400 millió eurót fektet be.
Életbe lépett az orosz-észak-koreai együttműködés
Eközben hatályba lépett az Oroszország és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti átfogó stratégiai partnerségi szerződés – erősítette meg csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A ratifikációs okiratok cseréje szerdán történt meg Moszkvában, a szerződés ezzel az aktussal lépett hatályba. A jegyzőkönyvet Andrej Rudenko orosz és Kim Cszson Gju észak-koreai külügyminiszter-helyettes írta alá. Arról, hogy a megállapodás életbe lépett, a Koreai Központi Távirati Iroda számolt be elsőként.
A jogi információk orosz hivatalos honlapján csütörtökön közzétett dokumentum szerint az átfogó stratégiai partnerségről szóló új szerződés határozatlan időre szól, ha valamelyik fél fel kívánja bontani, akkor erről írásban előre kell értesítenie a másik felet, és a szerződés az értesítés kézhezvételét követő egy év elteltével szűnik meg.
A dokumentum negyedik cikke szerint amennyiben az egyik fél ellen egy másik állam vagy több ország fegyveres támadást intéz, és emiatt háborús állapotba kerül, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki, minden rendelkezésre álló eszközzel, és ezt az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével, valamint Oroszország és a KNDK törvényeivel összhangban fogja megtenni.
A szerződés egyebek között kimondja, hogy az egyik fél ellen irányuló fegyveres támadás közvetlen fenyegetése esetén a felek konzultációt tartanak álláspontjuk összehangolására és megállapodásra a megteendő intézkedésekben.
Érdemes elolvasni:
- Mekkorát profitáltak az ukrajnai háborúból az európai fegyvergyártók?
- ‘Trump nagyon könnyen elérheti, hogy Putyin kivonuljon Ukrajnából’
- Putyin egyik oligarchája szerint a nukleáris sugárzás vethet véget az ukrajnai háborúnak
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hogyan szállíthatjuk haza szabályosan a karácsonyfát? Íme a hatóság tanácsai!
Évtizedek óta nem tudják megfejteni a tudósok az idegen növény fosszília rejtélyét
Trump beleállt az EU-ba: több amerikai olajat és gázt vásároljunk, vagy extra vámokkal fog büntet
Mit kezd Trump elnök a kínai kiberkémkedés fokozódásával?
Négy francia állampolgár szabadon engedése Burkina Fasóban: Marokkó királya közvetített
Ha hiszed, ha nem, Törökország síeléssel és más téli szórakozási élményekkel is vár