Második világháborús légibombát találtak Csepelen
A Szabadkikötőben talált légibomba amerikai gyártmány, amit a második világháborúban használtak.
Egytonnás amerikai légibomba került elő a csepeli Szabadkikötőben; közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel. A robbanótestet december 20-án, pénteken hatástalanítják.
Bólyi Bálint törzsőrmester elmondta: a XXI. kerületben, a csepeli Szabadkikötőben mederkotrás közben került elő a második világháborús, egytonnás amerikai légibomba. A tűzszerész járőrparancsnok az előzetes állapotfelmérés során megállapította, hogy az eszköz orr- és fenékgyújtókkal rendelkezik, amelyeket el kell távolítani a biztonságos szállítás érdekében – tette hozzá.
Közölte azt is, a hatástalanítást tervezetten december 20-án, pénteken, a délelőtti órákban hajtják végre a katonák. A rendőrség mintegy 800 méter sugarú körben lezárja az érintett területet a tűzszerész művelet idejére.
Korábbi légibombák Csepelen
Nem ez az első eset, hogy Csepelen légibombát találtak. 2022-ben és idén januárban is került már elő hasonló légibomba a szigeten.
2022-ben második világháborús eredetű, 500 kilós amerikai bombát találtak a csepeli Petróleum-öbölben, írta a 24.hu, miután az Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Facebook-oldalán közzétette a hírt. A robbanótestet két nappal később a helyszínen hatástalanították.
A közlemény szerint akkor egy kotróhajó dolgozói medertisztítás közben bukkantak a nagyméretű robbanóeszközre a csepeli Petróleum-öbölben. A kiérkező tűzszerész járőrparancsnok megállapította, ahhoz, hogy a robbanótestet el tudják szállítani, a helyszínen hatástalanítani kell. A biztonságos hatástalanításhoz a rendőrök mintegy 800 méter sugarú körben zárták le az érintett területet december 22-én, csütörtökön a késő esti-éjjeli órákban.
Idén januárban a Szabadkikötőben is találtak egy szovjet bombát, ahogy az Index beszámolt róla. A ritka, második világháborús, 250 kilogrammos hídromboló légibomba mederkotrás közben került elő. A Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede közösségi oldalán osztotta meg, hogy a kiérkező járőrparancsnok, Bólyi Bálint szerint a bomba szállítható állapotban van, hatástalanítást nem igényel.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A Deception-sziget, ahol behajózhatsz egy aktív vulkánba
Már több 100 észak-koreai áldozata van az ukrán háborúnak egy amerikai tisztségviselő szerint
VIDEÓ: borzalmas kivégzési módszer, állatokkal zárták egy zsákba a bűnözőket
Habsburg Albert a magyar király, aki anyósa letartóztatásával kezdte uralkodását
A világ leghalálosabb mesterlövésze: Simo Häyhä
A videojátékok váratlan hatással vannak a gyerekek IQ-jára