A telekommunikáció története tele van forradalmi áttörésekkel és zseniális találmányokkal, de vannak olyan ötletek is, amelyek inkább a fantázia, mintsem a tudomány világában mozognak. A 19. század közepén egy Jacques Toussaint Benoît nevű francia feltaláló olyan rendszert álmodott meg, amelyben szexelő csigák szolgáltak volna a távíró alapjául. Bár a csigatelegráf sosem működött, története mégis szórakoztató bepillantást enged egy kor fantazmagóriáinak világába.
Jacques Toussaint Benoît szerint az egymással párosodó éticsigák egy különleges, telepatikus kapcsolatot hoznak létre, amelyet „szimpatetikus” folyadék közvetít. Ez a kapcsolat állítólag gyors volt, független a távolságtól, és lehetővé tette, hogy ha az egyik csiga izgatottá válik, a párja a világ másik oldalán is azonnal reagáljon — írja a Telex.
Benoît elképzelése szerint ez a „csigatelepátia” képes lenne a távírót leváltani, és sokkal gyorsabb kommunikációt biztosítana. A feltaláló egy Biat-Chretien nevű amerikai kollégára is hivatkozott, aki állítólag már kipróbálta a módszert. Hogy Biat-Chretien létezett-e, azt máig nem tudni, de az ötlet mindenképpen elég érdekes volt ahhoz, hogy Benoît szponzort találjon.
A prototípus és az első teszt
Egy párizsi tornaterem vezetője, Triat úr finanszírozta Benoît csigatelegráfjának megépítését. A találmány alapja két háromméteres állvány volt, amelyeken 24 cinktál sorakozott. A tálakat betűkkel jelölték meg, és mindegyikben egy-egy párosított csiga egyik tagja kapott helyet. Az egyik állvány szolgált adóként, a másik fogadóként.
1850. október 2-án Benoît bemutatta találmányát Triat és néhány meghívott vendég, köztük egy újságíró, Jules Allix előtt. A teszt során a „gymnase” (tornaterem) szót próbálták továbbítani, ám a fogadó oldalon a „gymoate” jelent meg. Ezután a „lumiere divine” (isteni fény) kifejezéssel kísérleteztek, amelyből „lumhere divine” lett. Bár a rendszer pontatlan volt, Benoît azt állította, hogy a technológia működik.
A szkepticizmus és a bukás
Triat hamar gyanút fogott. Feltűnt neki, hogy Benoît nem engedte elválasztani az adót és a fogadót, még egy függöny mögé sem. Az is zavaró volt, hogy a feltaláló állandóan a két állvány között mászkált, állítása szerint azért, hogy ellenőrizze a csigák állapotát. Triat egy újabb tesztet követelt, ahol az adót és a fogadót teljesen elkülönítik. Benoît beleegyezett, de a következő bemutatóra már nem jelent meg – a pénzzel és a csigákkal együtt eltűnt.
Benoît később elszegényedve és lerongyolódva tűnt fel Párizs utcáin, és 1852-ben meghalt. Bár találmánya sosem működött, az ötlet nem merült feledésbe.
A csigatelegráf utóélete
Az újságíró Jules Allix, aki jelen volt az első bemutatón, teljesen elragadtatta magát. Lelkendező cikkeket írt a La Presse című lapba, és a csigatelegráfot a jövő találmányaként reklámozta. Elképzelései szerint a nők a derekukon viselt diszkrét csigatávírókkal „csigacsetelhetnek” egymással.
Később, az 1871-es Párizsi Kommün idején Allix ismét elővette az ötletet. Úgy vélte, hogy a csigatelegráf lehetővé tenné a forradalmárok gyors kommunikációját. Bár Victor Henri Rocherfort márki támogatta az elképzelést, a technológia továbbra sem működött.
A csigatelegráf öröksége
A csigatelegráf története végül a különös találmányok kuriózumává vált. 1876-ban Alexander Bell szabadalmaztatta a telefont, és a csigákat soha többé nem vették komolyan a telekommunikáció világában. Benoît találmánya talán sosem volt több egy különös csalásnál, de mégis bepillantást enged egy olyan korba, amikor a határokat feszegető ötletek és a naiv remények gyakran összefonódtak.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
A végbéldugókat eredetileg a fejfájás, pattanások és őrület kezelésére fejlesztették ki
Mik az világegyetem legfényesebb objektumai?
