Az éghajlatváltozás a legnagyobb tavakat is eltűntetheti a bolygóról
Az éghajlatváltozás pusztítását – amely felborítja az időjárási mintákat és a Föld hidrológiai ciklusát, ami gyakran drámai hatással van a legnagyobb víztestekre – egyre több helyen érezhetjük a saját bőrünkön. 2024 volt a valaha mért legmelegebb év, és aggodalomra ad okot, hogy a Föld vízrendszerére nehezedő nyomás az éghajlati válság folytatódásával valószínűleg tovább fokozódik.
Az egyik klasszikus példa erre az Aral-tó, amely egykor a világ negyedik legnagyobb tava volt, mára viszont méretének töredékére zsugorodott. Fangfang Yao, a Coloradói Egyetem klímakutatója elmondta, hogy 2016-ban ez a tó a korábbi, 1960-as kiterjedésének kevesebb mint 10 százalékát tette ki. Az éghajlatváltozás az egyik tényező, de az öntözési és mezőgazdasági célú terelések sem javítottak a helyzeten, derül ki a Discover Magazine beszámolójából.
Az Aral-tó kiterjedése 1989-ben és 2014-ben. NASA
Sajnos azonban nem egyedi esetről beszélünk. A Kaszpi-tenger, a világ legnagyobb belső, zárt víztömege a hőmérséklet emelkedésével és a csapadék csökkenésével szintén zsugorodásnak indult, és a tanulmányok szerint 2100-ra a vízszint akár 30 méterrel is csökkenhet vízszintje. A Csád-tó egy másik kiemelkedő példa. A múltban ez volt a Föld egyik legnagyobb édesvizű víztömege, de 1963 és 1990 között azonban elvesztette területének 90%-át, részben a régió esőzéseinek csökkenése miatt.
A tavakat és más víztesteket az éghajlatváltozás számos más módon is érinti. A kutatók azt is megjegyzik, hogy a hidegebb éghajlaton egyes tavak kevesebb jéggel borított nappal szembesülnek, ami tovább fokozhatja a vízveszteséget. Az éghajlatváltozás okozta szélsőséges hőség a szennyezéssel együtt olyan problémákat is kiválthat, mint a mérgező algavirágzás. A szélsőséges időjárás azt is jelenti, hogy sok tó vízszintje évről évre ingadozik.
Egyes víztestek kiszáradása az üvegházhatású gázok kibocsátásának forrásává válhat. Egy tavalyi tanulmány szerint a Utah állambeli Nagy Sóstó – amely víztömegének mintegy 70 százalékát vesztette el – kiszáradt részeiből becslések szerint 4,1 millió tonna CO2 és más üvegházhatású gázok szabadultak fel. Korábbi kutatások szerint az éghajlatváltozás csak részben felelős a Nagy Sós-tó hanyatlásáért, a fő bűnös a vízhasználat és a vízkivétel az azt tápláló folyókból. Egy nemrégiben megjelent munka szerint azonban a párolgást kiváltó növekvő hőmérséklet akár a tó térfogatának közelmúltbeli csökkenéséért is felelős lehet, ami a tó térfogatának egyharmadát teszi ki.
Egyre gyakoribb ez a szomorú látkép. Illusztcárió. Kiemelt kép: depositphotos.com
Yao szerint ezek a tavak és víztestek csak néhány jól ismert példája egy sokkal szélesebb körű problémának. Munkacsoportja 2023-ban publikált egy tanulmányt, amely műholdas adatokat elemzett, és megállapította, hogy a világ nagy természetes tavainak és víztározóinak több mint 50 százaléka kiszáradt, mivel 1990 óta zsugorodnak. Ennek oka az éghajlatváltozás, az emberi használat, a mezőgazdaság és az ipari felhasználás együttese. Ezek a víztestek együttesen évente mintegy 22 gigatonnányi vizet veszítenek.
Yao elmonása szerint meglepte őket a tény, hogy a világ népességének körülbelül egynegyede olyan vízgyűjtő medencében él, ahol kiszáradó tavak találhatók. „Szerintünk három fő tényező, a felmelegedő éghajlat, az emberi túlfogyasztás és az üledékképződés felelős a megfigyelt teljes veszteségek nagy részéért.”
„Amikor az emberek a tavak vízcsökkenésére gondolnak, valószínűleg csak a legnagyobb víztömegek jutnak eszükbe, de azt találtuk, hogy a világ legnagyobb víztestjeinek több mint fele kiszáradt a közel 30 éves műholdas megfigyelések alapján. Az integrált vízgazdálkodás és a tavak bevonása kulcsfontosságú a fenntarthatóság biztosításához. Ha a vízellátásra rendszerként gondolunk, a folyók áramlásától a tavakon át a felszín alatti vizekig, akkor fenntartható módon fenntarthatjuk az egészséges vízszintet.”
Érdemes elolvasni:
