Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Az Antarktiszon nemrégiben talált kréta kori koponyáról bebizonyosodott, hogy egy, a kacsák és a libák rendjébe tartozó fajé volt, így ez az egyik legrégebbi ismert modern madár.
Az aszteroida becsapódása előtt nem sokkal kialakult faj a Vegavis iaai, vagy annak egy közeli rokona az utolsó tömeges kihalás kevés túlélőjének egyike. A dinoszauruszok madárrá vált ága a jura korban szakadt el a többiektől, viszont a mai madarak már nagyon különböznek tőlük. Éppen ezért nem sorolhatók a meglévő madárcsaládokba, mert azok többsége csak azután alakult ki, hogy a többi dinoszaurusz kihalása megnyitotta az utat előttük.
Az Anseriformes, vagyis lúdalakúak mostantól kivételt képeznek, köszönhetően egy 2011-es, az Antarktiszi-félszigetre és a közeli szigetekre irányuló expedíció során talált fosszília tudományos leírásának. A fosszília hosszú, hegyes csőre még a laikusok számára is kacsára hajazhat tűnik, de az új kutatások kimutatták, hogy ennél több közös tulajdonságról van szó. A kutatócsoport képes volt rekonstruálni a madár agyának alakját, és kiderült, hogy nem hasonlít egyetlen más ismert, a becsapódás előtti fajra sem, hanem a modern kacsákra és libákra emlékeztet, írja az IFLScience.
Hihetetlennek hangozhat, de a kacsák ősei a dinoszauruszokkal vetélkedtek a táplálékért. Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com
Az első Vegavis-fosszíliát 1993-ban találták meg, és 12 évvel később nevezték el. Az első példányokból azonban hiányoztak belőlük azok a metszetek, amelyek lehetővé tették volna a paleontológusok számára a faj biztos elhelyezését. A tanulmány vezető szerzője, Dr. Christopher Torres szerint „kevés madár miatt van annyi vita a paleontológusok között, mint ez, de az új fosszília sok kérdést el fog dönteni. Ezek közül a legfontosabb: hol helyezkedik el a Vegavis a madarak életfáján?”
Dr. Julia Clarke társszerző számolt be elsőként a Vegavisről. Ő a vízimadarak közé sorolta, és mások is azt állítják, hogy a Vegavis most azonosított jellegzetességei túlságosan hasonlítanak a vízimadarakra ahhoz, hogy kétséget hagyjanak. Kiemelték, hogy nagyagy túlságosan nagy, az optikai feldolgozó területek pedig előre tolódtak. Van valami azonban, amelyet modern leszármazottai között nem lehet látni. Az erőteljes állkapocsizmok lehetővé tették a madár számára, hogy csőrét becsukja, amikor a víz alatt halat fogott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a dinoszauruszok elvették a megszerezhető táplálék nagy részét, így áttértek a halfogyasztásra, ami olyan életmódot eredményezett, amely közelebb állt a modern agárhoz vagy a mosómedvéhez, mint bármelyik modern vízimadárhoz.
Az összes ismert ilyen fosszília 69,2-68,4 millió évvel ezelőttről származik, vagyis mindössze hárommillió évvel azelőttről, hogy a világ örökre megváltozott volna. Hogy ez a faj, esetleg egy közvetlen leszármazottja vagy egy testvérfaj volt-e az, amelyik túlélte a becsapódást, ahhoz a kutatóknak még korábbi fosszíliákat kell találniuk. Mindazonáltal egy másik vízimadár is előkerült ugyanabból az antarktiszi sziklaképződményből, a Conflicto antarcticus az egyik első túlélő faj, amelyet a katasztrófa utánról ismerünk.
A kutatók szerint több kréta kori madár, köztük az Antarktiszon élő Polarornis gregorii lehet a most azonosított faj közeli rokona, de a szerzők szerint a róluk rendelkezésünkre álló fosszíliák túlságosan hiányosak ahhoz, hogy ezt biztosan meg lehessen állapítani. Ennek oka, hogy a könnyű csontok csak nehezen maradnak fenn, így kevés információ áll rendelkezésre a madarak evolúciójáról abból a korból, amikor még a dinoszauruszok között kellett boldogulniuk.
Érdemes elolvasni:
