Zelenszkij hatalmas megállapodást köthet Trumppal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hajlandó elfogadni Donald Trump elnök ajánlatát a további katonai segítségről, cserébe az USA ukrán ritkaföldfémekhez férhet hozzá.
Zelenszkij a Reutersnek elmondta, hogy „ha üzletről van szó, akkor kössünk üzletet, mi csakis erre vagyunk hajlandóak”. Trump gyakran bírálta Joe Biden korábbi elnök Ukrajnával kapcsolatos kiadásait, emellett többször is hangzatosan ismételte, hogy az ukrán-orosz háború „24 órán belül” véget ér, amint újra hivatalba lép, azonban Vlagyimir Putyin orosz elnöknek erről láthatóan elfelejtett szólni.
Alig két nappal a beiktatása után Trump a háború azonnali befejezését követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy „magas szintű” szankciókat és vámokat vet ki Oroszországra, ha a harcok folytatódnak. Eddig azonban ezek a bizonyos szankciók nem léptek érvénybe, ráadásul az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek is szüneteltek, és csak a hétvégén indulnak újra. Keith Kellogg, Trump orosz-ukrán különmegbízottja pedig nemrég azt mondta, hogy körülbelül hat hónapra lesz szükség az orosz-ukrán háború befejezéséhez.
Trump hétfőn azt mondta, hogy az Egyesült Államok által nyújtott több milliárd dolláros támogatásért cserébe a ritkaföldfémek „biztonságát” szeretnék elérni. A Newsweek szerint Zelenszkij pénteken azzal indokolta a megállapodást, hogy nem „adják el” Ukrajna erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült Államoknak. „Az amerikaiak segítettek a legtöbbet, ezért az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresniük. Ezt az elsőbbséget meg kell kapniuk, és meg is fogják kapni. Erről is szeretnék beszélni Trump elnökkel”.
Az alku passzol Ukrajna meglévő „győzelmi tervébe”, amely szerint az ország természeti erőforrásokat és kritikus fémeket – többek között uránt, titániumot, lítiumot és grafitot – szállít majd a partnereknek, amelyek értéke több trillió amerikai dollár is lehet. Az ukrán vezető elmondta, hogy tárgyalnak arról is, hogy Ukrajna földalatti tárolóit potenciálisan felhasználják az USA által termelt gáz számára.
Trump nyitott arra, hogy a jövő héten találkozzon Zelenszkijjel az Egyesült Államokban, úgyhogy a sikeres tárgyalások esetén jövő héten be is jelenthetik a megállapodás részleteit.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
50-nel magasabb IQ-ja volt, mint Einsteinnek, mégis borzalmas életét élt
Trump: Ukrajna egy napon orosz lehet
Így néz ki egy ember 1000 év múlva – a tudósok megdöbbentő jóslatai
Római kori titkok a Balaton körül: a tó stratégiai, gazdasági jelentősége és rejtett kincsei
Rijád a szárnyaló modernitás és az ősi tradíciók lenyűgöző ötvözete – Szaúd-Arábiában jártunk
Programajánló: Furmint Február Nagykóstoló, ahol 200 furmint tétel kóstolható