“Párizsnak van egy másik Párizsa, önmaga alatt; egy csatornákból álló Párizs, amelynek megvannak a maga utcái, kereszteződései, terei, zsákutcái, artériái és keringése – ami nem más, mint nyálka, emberi alak nélkül.” – Victor Hugo, A nyomorultak
Párizs nem csupán a fények és a művészet városa, hanem egy titokzatos földalatti hálózat is húzódik alatta: a párizsi csatornarendszer. Ez a különleges infrastruktúra nemcsak a modern higiénia és mérnöki bravúr egyik csodája, hanem évszázadok óta az érdeklődők és a turisták figyelmének középpontjában áll. Ennek a világának a felfedezésére hozták létre a Musée des Égouts-t, a Párizsi Csatornamúzeumot — írja az Atlas Obscura.
A föld alatti labirintus feltérképezése
Mielőtt a modern csatornahálózat kialakult volna, Párizs földalatti járatai kaotikus és veszélyes helyek voltak. 1805-ben Pierre Bruneseau, egy vakmerő kalandor és térképész vállalkozott arra, hogy feltérképezze ezt az elhagyatott és romos alagútrendszert. Még a rendőrség is vonakodott belépni ebbe a sötét világba, ám Bruneseau nem hátrált meg. Kutatásai során középkori börtönöket, elveszett ékszereket és egy elszökött orangután csontvázát is felfedezte.
Bruneseau munkáját Victor Hugo is megörökítette A nyomorultak című regényében, amelyben a csatornarendszert “bűzösnek, vadnak és félelmetesnek” írta le. A régi hálózatot úgy jellemezte, mint “Babilon emésztőrendszere”, amelynek borzalmát semmi sem múlhatta felül. Bruneseau-t a párizsiak elismerték, és az “ürülék Kolumbuszának” nevezték, ami jól érzékelteti felfedezéseinek jelentőségét.
A modern csatornarendszer születése
1850-ben Baron Haussmann és mérnöke, Eugène Belgrand nekiláttak egy új, modern csatornarendszer kiépítésének. 1878-ra a hálózat hossza elérte a 600 kilométert, ma pedig már több mint 2100 kilométer hosszúságban húzódik a város alatt – ez hosszabb, mint a New York és Miami közötti távolság.
Victor Hugo a régi csatornák borzalmai után nagy elismeréssel írt az új rendszerről: „A mai csatorna egy szép csatorna; a tiszta stílus uralkodik benne…”
A párizsi csatornák sajátos rendszerük miatt szinte a felszín tükörképének tekinthetők. Az összes járat elég nagy ahhoz, hogy egy ember könnyedén áthaladjon rajtuk, és egy tapasztalt látogató akár az egész várost bejárhatná a föld alatt. Minden csatorna „utcának” saját kék-fehér zománctáblája van, és minden épület lefolyója az igazi házszám szerint van megjelölve.
Csatornák, mint turisztikai látványosság
A párizsi csatornák már a 19. század végén felkeltették a turisták érdeklődését. Az 1867-es világkiállítás alkalmával hivatalosan is megnyitották a csatornákat a nagyközönség számára. Az első látogatók egy kis mozdony húzta vagonokban utazhattak a föld alatt, majd a 20. században – egészen az 1970-es évekig – csónakos túrákat is szerveztek, amelyek egyfajta sajátos párizsi gondolázásnak feleltek meg.
Napjainkban a csatornarendszer nagy része nem látogatható, és csak a 800 fős csatornamunkás-csapat, az úgynevezett égoutiers dolgozhat itt. Az egyetlen kivétel a Musée des Égouts, amely bepillantást enged ebbe a titokzatos és létfontosságú infrastruktúrába.
A csatornamúzeum érdekességei
A múzeum egyik legkülönlegesebb kiállítási tárgya egy hatalmas vasgolyó. Ezek a gömbök a csatornarendszer tisztítására szolgálnak: a víznyomás hatására végiggördülnek a csöveken, magukkal sodorva a felgyülemlett szennyeződéseket és üledéket. Ez az egyszerű, mégis hatékony módszer segíti a rendszer folyamatos tisztántartását.
A látogatók továbbá megismerhetik a régi pneumatikus csőpostát (Pneu), amelyet valaha az üzenetek gyors továbbítására használtak Párizs alatt. Bár ezt a rendszert ma már nem használják aktívan, egyes részei még mindig működőképesek.
Érdemes felfedezni
A Musée des Égouts egy igazán egyedi látványosság Párizsban. Nemcsak a város történelméről és mérnöki fejlődéséről mesél, hanem bemutatja, hogyan működik egy modern metropolisz földalatti “keringési rendszere”.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Budapesttől Alexandriáig: A magyar tengerjárás úttörője
Valójában ez a magyar király lehetett Sir Lancelot?
