A Hitler elleni merénylet, ami megváltoztathatta volna a történelmet

1944. július 20-án egy robbanás rázta meg a kelet-poroszországi Farkasvermet. A Hitler elleni merényletkísérletet a német arisztokrata tiszt, Claus Schenk Graf von Stauffenberg vezette, és a Walküre-hadművelet keretében célja az volt, hogy megölje Hitlert, és átvegye az irányítást a Harmadik Birodalom felett. Ez volt a náci rezsim elleni német ellenállás egyik legbátrabb és legtragikusabb eseménye.

A tiszt, aki végül szembefordult a vezérrel

Claus von Stauffenberg nem tűnt született lázadónak. A német arisztokráciából származott, kiváló iskolákba járt, katonai pályán indult, és a Wehrmacht tisztjeként eleinte támogatta a Harmadik Birodalmat. A kezdeti években sokan úgy tekintettek Hitlerre, mint Németország megmentőjére – őt is beleértve. Azonban a keleti fronton látott tömeges kivégzések, a zsidóüldözés és a ‘Führer’ egyre szélsőségesebb döntései megingatták hitét a rendszerben. Nem egyszerre fordult el tőle, hanem lassan, ahogy szembesült a valósággal.

Egy háború, ami testileg és lelkileg is megtörte

A második világháború során Stauffenberg több hadszíntéren is harcolt, részt vett a lengyelországi és franciaországi hadjáratokban, és 1943-ban Észak Afrikában mint a 10. páncéloshadosztály vezérkari tisztje. Az Észak-Afrikai harcok során szenvedett súlyos sérülést: egy bombázás következtében elveszítette jobb kezét, két ujját a bal kezén, valamint bal szemét. Több hónapos felépülését követően lassan kialakult benne a meggyőződés, hogy Németország nem győzhet, és egyre biztosabb lett benne, hogy ha valaki nem állítja meg Hitlert, az Németország teljes vesztét okozhatja.

A Walküre-hadművelet: egy puccskísérlet története

Claus von Stauffenberg Adolf Hitler társaságában, jobbra Wilhelm Keitel – a 1944. július 15-i, Rastenburgban meghiúsult merényletkísérlet során készült fotón.
Forrás: Bundesarchiv Bild 146-1984-079-02 – Wikimedia Commons

Egy sikeres puccshoz nem lett volna elég egy merénylet, ezzel a közben szerveződő német ellenállók is tisztában voltak. Az eredetileg vészhelyzeti tervnek kidolgozott, belső zavargások elleni ‘Walküre-hadműveletet’ használták volna fel a merénylet utáni hatalomátvételre, aminek ez volt a módosított végrehajtási terve:

• 1. Hitler megölése – a merénylet kulcsmomentuma, amely aktiválja a teljes tervet.

• 2. A Walküre-hadművelet azonnali aktiválása – a hadsereg vészhelyzeti mozgósítási terve, amit Hitler saját aláírásával korábban jóváhagyott.

• 3. Az SS és a náci vezetők letartóztatása – a katonai egységek Berlinben és más központokban lefegyverezik az SS-t és elfoglalják a hatalmi intézményeket.

• 4. A kommunikációs csatornák átvétele – a rádiók, minisztériumok és hírügynökségek ellenőrzése, hogy az új hatalom közleményeit eljuttassák a nyilvánossághoz.

• 5. Politikai és katonai hatalom átvétele – az összeesküvők irányítják a hadsereget, ideiglenes kormányt állítanak fel, és béketárgyalásokat kezdeményeznek a szövetségesekkel.

A Hitler elleni merénylet előkészítése hónapokig tartott, és a legnagyobb kockázatot jelentette az összeesküvők számára. 1944 július 20-án Stauffenberg megjelent a Farkasveremben, és egy aktatáskába rejtett bombát helyezett el a megbeszélés helyszínén. A robbanás előtti pillanatokban egy másik tiszt odébb helyezte az aktatáskát az asztal túloldalára, így a vastag tölgyasztal lába elnyelte a robbanás fő erejét, Ráadásul a robbanószernek csak az egyik töltete lépett működésbe.

A bomba, ami nem végzett a diktátorral

Hitler kisebb sérülésekkel úszta meg a lökéshullámot. Stauffenberg, aki abban a hitben, hogy a bomba végzett a Führerrel, visszatért Berlinbe, és elindította a hadműveletet. Rövid ideig úgy tűnt, a terv működhet, de amikor kiderült, hogy Hitler életben van, minden összeomlott.

Berlinben az összeesküvők elkezdték végrehajtani a hatalomátvételt. Az SS több egységét lefegyverezték, és néhány helyen valóban úgy tűnt, a Hitler elleni merénylet sikeres volt. De amint Hitler hangja megszólalt a rádióban, az addig bizonytalan tisztek és katonák visszakoztak. A merénylet bukása után az összeesküvőket gyorsan elfogták, köztük Stauffenberget is.

Mielőtt kivégezték, ezek voltak az utolsó szavai:

„Es lebe das heilige Deutschland!” – „Éljen a szent Németország!”

A kudarc ára: megtorlás, kivégzések és hosszú hallgatás

A náci vezetés brutálisan reagált a Hitler elleni merényletkísérletre. Több mint 700 embert vittek el, és közülük legalább 200-at kivégeztek, köztük nemcsak katonákat, hanem civileket is.

Stauffenberget és társait a propaganda árulóként tüntette fel, nevüket sokáig ki sem lehetett mondani. Csak évtizedekkel később kezdték újraértékelni a szerepüket, és mára Stauffenberg Németországban a lelkiismereti ellenállás egyik legfontosabb alakjává vált. Nem volt tökéletes, nem volt hibátlan, de ő volt az, aki a legnagyobb kockázatot vállalva próbált meg cselekedni, amikor mások már csak félrenéztek.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Ez is érdekelhet:

• A Tirpitz, a német csatahajó, amit Winston Churchill is csak „a Fenevadnak” nevezett
• Félreismertük volna Kádár Jánost? – Döbbenetes titkos információk derültek ki róla