Nem bírta tovább a parajdi sóbánya föld alatti része, víz alá került a Telegdy-bánya
Fel kellett adni a föld alatti védekezést a parajdi sóbányánál csütörtökön, miután nem sikerült megóvni a beáramló víztől a létesítmény legújabb részlegét, a Telegdy-bányát – mondta Nyágrus László parajdi polgármester a Maszol hírportálnak.
A bányavállalat az elmúlt napokban két szigetelőgát emelésével próbálta védeni az 1991-ben létrehozott Telegdy-bányát a megduzzadt Korond-patak beömlő vizétől, de erőfeszítései nem jártak sikerrel – erősítette meg az elöljáró az információt a sóbánya vezetőségével való egyeztetést követően. Ez volt a sóbánya azon része, amelynek víz előli megmentésére reményt láttak a szakemberek.
Nyágrus László elmondta, miután a betongátak kialakítása nem járt eredménnyel és a víz utat talált a tárnákba, a földalatti mentésben dolgozóknak ki kellett jönni a bányából, mivel veszélyes lett a benntartózkodás. A létesítményt bezárták. Az információt a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) is megerősítette. Az Agerpres által idézett közlemény szerint csütörtökön 10 óra 52 perckor az általuk épített védőgát nem bírta a ránehezedő nyomást, és a víz befolyt alatta a Telegdy-bányába. Az itt tárolt kitermelt sót és munkagépeket, eszközöket sem sikerült kimenteni. A vállalat hangsúlyozta: folytatni kívánja a kitermelést Parajdon, és legrövidebb időn belül újra akarja nyitni a bánya termelési és turisztikai részlegét. A Salrom szolidaritásáról biztosította alkalmazottait és a térség lakóit a nehéz napokban.

A csendőrség által lezárt Só-szoros Parajd felőli bejárata 2025. május 28-án. MTI/Veres Nándor
Nyágrus László az Agerpresnek úgy fogalmazott, „drámai a helyzet”, súlyosan kihat a helyi gazdaságra, és több száz munkahely került veszélybe, valamint a sóbányára alapozott helyi turizmus is, melynek fenntartásához új megoldásokra lesz szükség. Az Agerpres helyszíni beszámolója szerint a bánya turisztikai részlegének víz alá kerülése után több tucat parajdi lakos – többségük panzió- és étteremtulajdonos – tiltakozott a létesítmény bejárata előtt. Azt kifogásolták, hogy a bányát üzemeltető Országos Sóipari Társaság nem orvosolta időben a vízbeszivárgás okozta problémát, melyről évek óta tudtak. Sebestyén József termelési igazgató próbálta megmagyarázni a helyzetet, de nem hagyták szóhoz jutni, és a lemondását kérték.
Petres Sándor Hargita megyei prefektus eközben arról számolt be, hogy a megyei katasztrófavédelmi bizottság határozatban összesítette az ár levonulása utánra a sóbánya biztonságossá tételéhez szükséges sürgősségi munkálatokat. Ezeket érintettekként a bányát működtető Országos Sóipari Társaságnak és a Román Vízügyi Hatóságnak kell elvégezni.
A bukaresti hatóságoknak továbbított határozat szerint a hasonló kritikus helyzetek elkerülésére egy víztározót kell építeni, mely felfogja a patak megnövekedett vízhozamát, és újabb vízelvezető csatorna építésére is szükség van, mivel az eddigi munkálatok helyszíne már nem biztonságos. Amint lehetséges, a bánya állapotának felmérését is el kell kezdeni és megállapítani, milyen munkálatokra van szükség a biztonságossá tételéhez. Tánczos Barna, a román kormány pénzügyminisztere, miniszterelnök-helyettes videóüzenetben biztosította a parajdiakat, hogy nem hagyják magukra őket. Közölte, hogy kormányhatározatot készülnek elfogadni a bánya biztonságossá tételéhez szükséges munkálatoknak a kormány tartalékalapjából való finanszírozásáról.
Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat belügyi államtitkár is megerősítette. A katasztrófavédelmi hatóság vezetője újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „a parajdi helyzet megoldása folyamatban van”. Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közleményben tudatta, hogy a napokban számos szakember ajánlotta fel segítségét Parajd és térsége, a Sóvidék turizmusának megmentése érdekében, a többi között a Magyar Turisztikai Ügynökség is jelezte együttműködési szándékát. Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, melyet pénteken június 6-áig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt. A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségügyi panaszra is javallott.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megdöbbentő összefüggés van a vulkánkitörések és a fák állapota között
Az oroszok hétfőn árulják el az ukránoknak a tűzszünet feltételeit
Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!
Ingyenes nyitóhétvégével indul a szezon Budapest egyik legnépszerűbb strandján
Mi történne, ha Oroszország megtámadná a NATO-t?
Egy új tanulmány szerint ha nem találunk életet a Földön kívül, csak oda kell vinnünk