Az egyik legkegyetlenebb kivégzési módszer, amit valaha kitaláltak

Az ókori Róma híres volt kifinomult jogrendjéről és szervezett társadalmáról, de amikor bűnökről és büntetésekről volt szó, a rómaiak nem ismerték a kegyelmet. A Poena Cullei – vagyis „a zsák büntetése” – olyan extrém és kegyetlen kivégzési mód volt, amely még a keresztre feszítésnél is elborzasztóbbnak tűnik. Ezt a kivételesen brutális eljárást különleges bűnre tartogatták: a szülőgyilkosságra.

A latin kifejezés jelentése „a zsák büntetése”, és kizárólag parricidium, azaz szülő meggyilkolása esetén alkalmazták. Az eljárás során az elítéltet egy bőrzsákba varrták, majd különféle vadállatokkal – gyakran kígyóval, kutyával, majommal és kakassal – együtt dobták őt a folyóba vagy a tengerbe, hogy ott lelje halálát — írja az IFLS.

A 3. századi római jogász, Modestinus így írta le a büntetést: „A szülőgyilkosság büntetése, ahogy őseink előírták, az, hogy az elítéltet véresre verik, majd egy zsákba varrják egy kutyával, kakassal, viperával és majommal együtt, és a zsákot a tenger mélyére vetik.”

Tényleg megtörtént? Vagy csak elrettentés volt?

Bár a beszámolók részletesek, a történészek közül sokan vitatják, hogy a Poena Cullei valóban gyakorlati kivégzési mód volt-e. Régészeti bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, és az írott források többsége évszázadokkal későbbi másolatokon és összeállításokon alapul. A fent idézett Modestinus-szöveget például a 6. században élt Jusztiniánusz császár által összeállított jogi gyűjteményből ismerjük – jóval későbbről, mint maga az állítólagos szerző.

Azt is nehéz elképzelni, hogy valóban egyszerre sikerült volna egy kutyát, majmot, kígyót és kakast egyetlen zsákba zárni úgy, hogy ne ölje meg egyik a másikat még az elítélt előtt. Elképzelhető, hogy az állatok hozzáadása inkább szimbolikus elem volt, vagy a történetet túlzó módon adták tovább a századok során.

A zsák büntetése újraéled a középkorban

Akár tényleg alkalmazták, akár nem, a Poena Cullei a középkor és a kora újkor idején újra felbukkant Európában. Florike Egmond történész kutatásai szerint a módszer fénykora a 15–17. század közé esett, főleg a német nyelvterületen, Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban. A legutóbbi dokumentált eset a 18. század elején, Németországban történt.

Ebben az időszakban Európa több pontján is divatba jöttek az ókori Róma „klasszikus” hagyományai, és a Poena Cullei is a korabeli törvénykezés egyfajta példaképeként tért vissza – bár talán már kevesebb állatot varrtak a zsákba, mint ahogy azt az eredeti leírások állították.

A borzalom üzenete: ne öljd meg a szüleidet

A büntetés célja egyértelmű volt: elrettentés. A szülőgyilkosság minden korban súlyos bűnnek számított, és a Poena Cullei borzalmas részletei – az összezártság, az állatok harapása, a fulladásos halál – mind azt szolgálták, hogy senkiben ne merüljön fel ennek az elkövetése.

Még ha valójában ritkán, vagy talán soha nem hajtották is végre pontosan úgy, ahogy a források írják, a büntetés legendája évszázadokon át fennmaradt. Nem véletlenül: a római jogrendszer egyik legkegyetlenebb és legbizarrabb fejezete ez – amelyet máig a történelem egyik legkülönösebb kivégzési módszereként tartunk számon.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

Charles Darwin egyik legfontosabb munkája nem az evolúcióról szólt
Magyar trónörökösről nyílt tárlat az Oszakai Világkiállításon