Ha szóba kerül egy ősi tömeges kihalás, valószínűleg mindenkinek a dinoszauruszokat eltörlő aszteroida jut eszébe. Azonban több százmillió évvel azelőtt, hogy a dinoszauruszok színre léptek volna, már lezajlott egy másik globális katasztrófa: az ordovíciumi tömeges kihalás. Ez az esemény a földi élet közel 85 százalékát eltörölte – mégis szinte ismeretlen maradt a nagyközönség számára.
Az ordovíciumi időszak mintegy 485–443 millió évvel ezelőtt zajlott le, és bár a felszínen még nem léteztek növények vagy állatok, az óceánok mélyén már forrongott az élet. A Föld meleg volt, a szén-dioxid szintje magas, és az evolúció szinte kísérletezett: különféle testfelépítések, életmódok és táplálkozási stratégiák jelentek meg — írja az IFLS.
Ekkoriban történt a Nagy Ordovíciumi Biodiverzifikációs Esemény (GOBE), amikor az életformák száma és sokfélesége elképesztő mértékben megnőtt. Megjelentek olyan élőlények, amelyeket ma is ismerünk, mint például a tengeri csillagok, korallok és tengeri sünök. A tengerek minden rétegét különféle szűrögető állatok népesítették be, új ökológiai rétegeket hozva létre.
A kihalás kezdetének furcsasága
A legtöbb ismert tömeges kihalási eseményt melegedés, vulkáni tevékenység vagy meteoritbecsapódás váltotta ki. Az ordovíciumi kihalás viszont hűléssel indult – és épp ez teszi igazán különlegessé. A földi klíma gyors lehűlése, majd később a hirtelen visszamelegedés volt a fő bűnös. A tudósok szerint ezt a klímaváltozást részben az első szárazföldi növények okozhatták, amelyek megkötötték a levegőből a szén-dioxidot, ezzel elindítva a jégkorszakot.
Más elméletek szerint a földtani folyamatok – például a Gondwana szuperkontinens elmozdulása a Déli-sark felé – szintén szerepet játszhattak. A fehér, jéggel borított felszín jobban visszaveri a napfényt, ez pedig további lehűlést idézhetett elő – egyfajta pozitív visszacsatolási körként.
Oxigénhiány és második hullám
A jégkorszak után a Föld hirtelen felmelegedett, de ez nem jelentett megkönnyebbülést az élővilág számára. A felmelegedéssel együtt az óceánok oxigénszintje drasztikusan lecsökkent – a tengeri élőlények szó szerint megfulladtak. Ennek pontos oka máig vitatott: algavirágzások, vulkáni aktivitás vagy más tényezők is közrejátszhattak.
Az eredmény azonban egyértelmű volt: a fajok 85 százaléka eltűnt, és az ismert nemzetségek 60 százaléka örökre elveszett. Csak az évmilliókkal későbbi perm–triász kihalás múlt felül ezen a téren.
Miért nem ismerjük jobban ezt az eseményt?
Bár az ordovíciumi kihalás statisztikailag a második legsúlyosabb a Föld történetében, ökológiai hatásai viszonylag enyhék voltak. A biodiverzitás ugyan jelentősen csökkent, de az ökoszisztémák alapvető struktúrája megmaradt. Egyetlen nagyobb élőlénycsoport sem tűnt el teljesen, és az élet viszonylag gyorsan visszaállt a megszokott kerékvágásba.
Ez élesen szemben áll például a kréta–tercier kihalással, amely ugyan kevesebb fajt pusztított el, de az egész szárazföldi ökoszisztémát újraírta – gondoljunk csak a dinoszauruszok teljes eltűnésére.
A dinoszauruszok árnyékában
Az emberek számára a nagy, látványos élőlények eltűnése sokkal emlékezetesebb, mint a tengeri planktonfajoké – még ha azok ökológiai szerepe legalább annyira fontos is volt. Az ordovíciumi kihalás azért kevésbé ismert, mert a felszíni élet ekkor még alig létezett, így az események „láthatatlanul” játszódtak le az óceán mélyén.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Charles Darwin egyik legfontosabb munkája nem az evolúcióról szólt
Magyar trónörökösről nyílt tárlat az Oszakai Világkiállításon
