Az agyának 90%-a hiányzik, mégis teljes életet él egy francia férfi
Egy francia férfi esete, akinek az agyának mintegy 90%-a hiányzik, világszerte megdöbbentette az orvostudományt és a tudományos közösséget. A férfi, aki jelenleg is dolgozik, családos, és mindennapi életét éli, egy rutinvizsgálat során tudta meg, hogy koponyájának nagy részét folyadék tölti ki, nem pedig agyszövet.
Hogyan derült ki, hogy a férfinek hiányzik az agya nagy része?
2016-ban az akkor 44 éves férfi először azért fordult orvoshoz, mert gyengeséget érzett a lábában, kezdi beszámolóját a CBC. Az MRI-vizsgálat során kiderült, hogy agyának nagy részét folyadék, azaz agyvíz tölti ki, és csak egy vékony agyszövet-réteg maradt meg a koponya szélén. Az orvosok először azt hitték, hogy az agyszövet elpusztult, de később rájöttek, hogy a folyadék egyszerűen összenyomta azt.
A férfi állapotát hydrocephalus, vagyis vízfejűség okozta, amely során az agyban felgyülemlik a folyadék. Gyermekkorában már kezelték, ekkor egy shuntot, azaz levezető csövet ültettek be, hogy elvezesse a felesleges folyadékot. A shuntot azonban 14 éves korában eltávolították, de a folyadék az évek során újra felgyülemlett, és fokozatosan összenyomta az agyszövetet.
Meglepő életminőség
Annak ellenére, hogy agyának 90%-a hiányzik, IQ-ja nagyjából 75 és 84 közötti, ami az átlagosnál alacsonyabb, de nem minősül értelmi fogyatékosnak. A mindennapi életben teljesen önálló, dolgozik, házas, és két gyermeke van.
A LadBible szerint az eset különösen nagy kihívást jelent a tudósok számára, mivel megkérdőjelezi az agy működéséről és a tudatosságról alkotott eddigi elképzeléseket. Axel Cleeremans, a Brüsszeli Szabadegyetem kognitív pszichológusa szerint az eset azt bizonyítja, hogy az agy plaszticitása, vagyis alkalmazkodóképessége sokkal nagyobb, mint korábban gondoltuk. Cleeremans úgy véli, hogy a tudatosság nem egyetlen agyterülethez kötött, hanem az agy tanulási képességén alapul, és különböző agyterületek is képesek lehetnek átvenni a funkciókat.
Új elméletek születtek a tudatosságról
Cleeremans „radikális plaszticitás” elmélete szerint a tudatosság nem veleszületett, hanem tanult, és az agy különböző részei képesek lehetnek átvenni egymás szerepét. Ez az eset komoly kihívást jelent minden olyan elmélet számára, amely a tudatosságot egyetlen agyterülethez köti.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Lezárják a debreceni repülőteret
Több mint 700 Disney-kastély található elhagyatottan Törökországban
Platón utolsó napjáról a Vezúv által eltemetett tekercsek mesélnek
A medveállatkák a Föld legkisebb élőlényei közé tartoznak, mégis gyakorlatilag halhatatlanok
Atomi szintű eltérések árulhatják el az ötödik, alapvető erő létezését
Maga az USA is lecsaphat Iránra, ha nem ülnek a tárgyalóasztalhoz