Ami a történelemóráról kimaradt: a honfoglaló magyarok szexuális élete!

Amikor a honfoglaló magyarokra gondolunk, legtöbbször harcos nomádok képe jelenik meg előttünk: nyílvesszők süvítenek, lóháton vágtatnak, jurták között mozognak. Kevesen gondolnak bele, milyen lehetett ezeknek az embereknek a magánélete, hogyan szerettek, választottak párt, vagy milyen szerepet játszott a szexualitás a mindennapjaikban. Pedig a testiség és az intimitás éppúgy része volt a társadalmi működésüknek, mint a hadviselés vagy a vallási hiedelmek.

A Femina szerint a 9–10. századi honfoglaló magyarok életében a szexualitás és a testiség szorosan összefonódott a mindennapokkal. Nem létezett olyan fogalom, mint tabu, ha a meztelenségről vagy az intimitásról volt szó. A családok jurtákban vagy földbe mélyített házakban éltek, ahol minden egy légtérben zajlott, alvás, étkezés, pihenés, sőt, az intim együttlétek is. A fekvőhelyet egy egyszerű függönnyel választották el, de ez sem biztosított teljes szeparációt. A gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve hallották, néha látták is, szüleik együttlétét. Ez nem volt botrány vagy megbotránkoztató élmény, természetes volt, hogy a szexualitás jelen van, így a gyerekek is korán szembesültek a testiség tényeivel.

Forrás: Creative Commons

A honfoglaló magyarok nyitottsága nemcsak fizikai térben, hanem társadalmi viszonyaikban is megmutatkozott. Az együttlétek előtti tisztálkodás szokása nem kapcsolódott vallási előírásokhoz vagy társadalmi kényszerhez, egyszerűen a higiénia része volt. Érdekesség, hogy nem vették át a környező népek bizonyos szokásait, mint például a körülmetélést vagy a nemi szerv borotválását, inkább saját, belső logikájuk szerint formálták meg testi szokásaikat. Ezzel együtt a vágyaikat sem rejtették el: a tárgyi leletek, például erotikus jelképeket tartalmazó ékszerek, egyértelműen mutatják, hogy az erotika nem számított rejtett vagy szégyenletes témának.

A meztelenség nem jelentett szégyent vagy zavarba ejtő helyzetet. A közös fürdés, úszás és tisztálkodás része volt a közösségi életnek, ezek alkalmával nők és férfiak egyaránt láthatták egymást ruha nélkül. A testiség ilyen szintű jelenléte egyúttal korai ismeretszerzést is jelentett a nemek különbségeiről. Nem beszélhetünk még szégyenérzetről vagy erkölcsi szigorúságról, ezek csak jóval később, a kereszténység elterjedésével jelentek meg. A nők ruházata, például a lenvászon alsóneműk és a mell leszorítására használt kendők is azt mutatják, hogy a testtel való foglalkozás nemcsak gyakorlati, hanem kulturális szinten is természetes volt.

Társas kapcsolatok, házasság és nemi szerepek a honfoglaló magyarok idejében

A párválasztás és a szexualitás szabadsága már a kamaszkorban megjelent. A fiúk 11, a lányok 11–12 éves koruktól házasodhattak, és ugyan az aktív szexuális életet a pubertás utáni időszakra tették, a házasság előtti kapcsolatok teljesen elfogadottak voltak. A szüzesség nem számított követelménynek, a nők korábbi szexuális tapasztalatai nem voltak hátrány egy későbbi házasság során. A frigy maga nem vallási vagy jogi aktus volt, hanem a közösség egyszerű tudomásulvételével jött létre. Ha a kapcsolat nem működött, nem volt szükség válásra, a felek különváltak.

Forrás: Pixabay

Bár a férj volt az elméleti családfő, a nők nem voltak alárendelve vagy kiszolgáltatottak. A kapcsolatokat a kölcsönös megegyezés és a gyakorlati egyenlőség jellemezte. A nőrablás, amely korábban bevett szokás volt, idővel szimbolikus gesztussá szelídült, és már a nők is részt vettek az „elrendezésben”. A szülők beleegyezése gyakran megvolt, de nem jelentett elvárást vagy akadályt. A házasság egyetlen tiltó tényezője a vérrokonság volt.

A férfiaknak lehetőségük volt ágyasokat tartani – akár szabad, akár rabszolga státuszú nőket –, de ez nem jelentett automatikusan házasságtörést. A társadalom nem tekintette bűnnek az efféle kapcsolatokat, ahogyan azt sem, ha a nők sem maradtak mindig hűségesek a harcok idején távollévő férjükhöz. A kereszténység térhódításával sem történt azonnali változás: a közösségi normák továbbra is megtűrték, sőt, bizonyos keretek között elfogadták a szabadosabb viszonyokat. A házasságtörés mint bűn csak a 11. századi törvényekben jelent meg.

A korabeli vizuális kultúra sem zárkózott el az erotika ábrázolásától. Rajzok, díszek, ékszerek és más tárgyi emlékek tanúsítják, hogy az emberek nemcsak megélték, hanem esztétikai formába is öntötték a szexualitással kapcsolatos élményeiket. Egy szegedi sírban például olyan ezüstékszert találtak, amely egyértelműen női nemi jelleget ábrázol, ez is arra utal, hogy a testiség nem csak magánügy, de kulturálisan is elismert téma volt.

A honfoglalás kori magyar társadalom a mai felfogáshoz képest szokatlanul nyitott, őszinte és természetes módon viszonyult a szexualitáshoz. A testiség nem volt titok, a kapcsolatok dinamikája pedig sokkal szabadabb és rugalmasabb volt, mint amit később, főként a kereszténység hatására, megszoktunk. A nők és férfiak közötti viszony, az intimitás közösségi elfogadottsága, valamint a korai szexuális nevelés azt mutatja, hogy őseink társadalmi rendje nemcsak harcban, hanem az emberi kapcsolatok terén is sajátos, máig tanulságos megközelítést képviselt. Ez a világ talán nyersebb és ösztönösebb volt, de nem feltétlenül kevésbé emberi.

Érdemes elolvasni:

• A magyar huszárság: a császárok, cárok, királyok a világon mindenhol szívesen mutatkoztak a csodálatos magyar egyenruhákban
• “Akarom” helyett “Igen”: így lehetett érvényteleníteni a középkorban a magyar király házasságát, amit csak a pénzért kötött