Újabb elképesztő áttörés: amit nem tudunk még a történelemről, azt lehet, hogy a mesterséges intelligencia kitalálja helyettünk.
A szakemberek fejlesztéseinek köszönhetően egyre több területen tudjuk kihasználni az AI előnyeit. Könnyen lehet, hogy most elkészült az az eszköz, amely pillanatok alatt elrepít minket a múltba, mintha csak egy időgép lenne, derül ki a Daily Star cikkéből.
Áttörés a történelemtudományban?
És ez tényleg nem sci-fi: a legújabb, Aeneas nevű AI-eszköz a régészet és történettudomány egyik legnagyobb áttörését hozhatja el. Nem csoda, hogy a tudományos világ már most izgatottan figyeli a fejleményeket.
A mesterséges intelligencia már korábban is segítette például az ókori Róma működésének megértését, de az újonnan fejlesztett rendszer ennél sokkal tovább megy: képes rekonstruálni a hiányos, sérült ókori feliratokat. Azaz igen: egész egyszerűen kitalálja, hogy mi lehetett a szöveg hiányzó részén. Ez pedig olyan kérdésekre adhat azonnal választ, amelyeken a történészek évszázadok óta gondolkodnak.
Teljesen új távlatok nyílnak meg
Az eszközt a legendás ókori görög-római hősről nevezték el, és nem véletlenül: Aeneas a túlélés, a tudás és az újrakezdés szimbóluma – és az új technológia is pontosan ebben szeretne segíteni. A Cambridge-i Egyetem professzora, Dame Mary Beard kifejtette: „Az áttörések ezen a rendkívül nehéz tudományterületen eddig a kutatók memóriáján, szubjektív megítélésén és megérzésein múltak. Ezeket támogatták meg a hagyományos, enciklopédikus adatbázisok. De az Aeneas teljesen új távlatokat nyit.”
Az ókori feliratok megfejtése elképesztően időigényes és fárasztó feladat, gyakran évekbe telik, mire egyetlen töredék értelmét megfejtik. Azonban a kutatók szerint az új mesterséges intelligencia olyan lehetőségeket nyújt, amelyek korábban elérhetetlenek voltak.
Dr. Thea Sommerschield, a Nottinghami Egyetem történésze, az Aeneas fejlesztésének egyik vezetője, a BBC-nek elmondta: „A feliratok az írás legkorábbi formái. A történészek számára azért is felbecsülhetetlen értékűek, mert első kézből származó bizonyítékokat nyújtanak az ókori társadalmakról, nyelvekről és eseményekről.”
Óriási adatbázisa van a mesterséges intelligenciának
„Azonban ezek az írások az évszázadok során súlyosan sérültek. Így a megfejtésük olyan, mintha egy hatalmas kirakós játékot próbálnánk összerakni, amelyből a darabok 90%-a hiányzik” – tette hozzá. Az Aeneas több mint 176 ezer római feliratból álló adatbázist használ, és kifinomult technológiája segítségével másodpercek alatt kínál lehetséges történelmi párhuzamokat, ami egy emberi kutatónak akár évekbe is telne.
A rendszer egyik tesztje során a híres Res Gestae Divi Augusti felirat keletkezési idejét próbálták meghatározni. Ez az első római császár, Augustus életéről szóló híres beszámoló. A felirat helyes datálása hosszú évek óta vitát okoz a történészek között, de Aeneas szerint a legvalószínűbb időpont Kr. e. 10 és 20 között van, egy második, kevésbé valószínű intervallum pedig a Kr. e. 10 és 1 közötti időszak. És a lényeg: a történészi konszenzusban is pontosan ez a két időszak szerepel, tehát az AI telitalálatot ért el!
Természetesen, mint minden mesterséges intelligencia alapján működő technológia esetén, itt is előfordulhatnak hibák, de a kutatók ezt nem tartják problémának. A döntő szó így továbbra is a hús-vér történészeké marad, az Aeneas csak egy segítőtárs, amely azonban óriási segítséget nyújthat.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A viktoriánus lóversenyek sötét oldala: dopping, csere, korrupció
Magyar közmondások, amiktől a külföldiek haja égnek áll – VIDEÓ
VIDEÓ – Gyomorforgató dolgokra kényszerítették a beteg tinédzser lányt 12-15 évesek Budapest szívében
Remek hír az utazóknak: Még erősebb lett a magyar útlevél a Henley Passport Index szerint
VIDEÓ: 100 km/h-val vágta ketté a halálvonat a buszt a Balatonnál, halálközeli élményéről vallott Ferenc
KÉPGALÉRIA: 3 Laura a jubileumi Anna-bál dobogóján, a legszebb egy 18 éves budapesti lány lett!