Így zajlott a történelem legnagyobb vonatrablása
1963 augusztus 8-án éjjel a brit királyi postavonat, amely Glasgow-ból tartott Londonba, sosem ért célba. A vonatot a Buckinghamshire-i sínek mentén 15 fegyveres férfi várta símaszkban, és minden idők egyik legnagyobb vonatrablását hajtották végre. A rablás mértéke, szervezettsége és utóélete miatt máig a „nagy brit vonatrablás” néven emlegetik az esetet.
A rablóbanda
A vonatrablás gyanúsítottjai és partnereik egy korabeli fotón. Forrás: Wikimedia Commons
A rablást egy 15 fős csapat hajtotta végre, Bruce Reynolds vezetésével. Reynolds már ismert név volt a hatóságok előtt, korábban betörésekből és fegyveres rablásokból élt. A banda tagjai kesztyűt és símaszkot viseltek, hogy elkerüljék a felismerést. Az akcióban segítségükre volt egy beépített ember is: valaki a postaszolgálat köreiből, aki pontosan tudta, mikor, melyik vonaton, mennyi pénzt szállítanak.
A célpont a Glasgow és London között közlekedő Royal Mail vonat volt, amely gyakran több millió fontot szállított bankok és pénzintézetek között.
Az augusztus 8-i járaton szokatlanul nagy összeg, 2,6 millió font lapult a postazsákokban – jórészt használt bankjegyek, amelyeket épp újrarendezésre és beváltásra szállítottak. Az összeget nem biztosították elég erősen: fegyveres őr nem kísérte a pénzt, a vagonokat sem zárták le szigorúan, hiszen senki sem gondolta volna, hogy valaki épp egy postavonatot szemel ki célpontnak.
A rablás menete: hogyan állították meg a Royal Mail vonatot?
A rablók a belsős információk birtokában tudták, mikor és hol kell megállítaniuk a Royal Mail-t. A banda egy zöld jelzőt kikapcsolt, majd egy hamis piros jelzést kapcsolt be, így a vonat vezetője megállt egy elhagyatott vidéken, Bridego Bridge közelében. A mozdonytüzelő, aki a gőzmozdony kazánját kezelte kiszállt, hogy megnézze a jelzőt, ekkor a rablók elfogták őt, de nem bántották.
A mozdonyvezetőt viszont brutálisan leütötték, aki súlyosan megsérült. Reynolds és társai gyorsan átvették az irányítást a szerelvény fölött, megakadályozva a további mozgást vagy segítség hívását. A korabeli források szerint nem volt fegyveres őr a pénzszállító kocsikon, a postai dolgozók kezeltek mindent, és a biztonsági intézkedések messze nem voltak korszerűek.
Ez megkönnyítette a rablók dolgát, akik az előre megszerzett információkkal és jól megszervezett tervvel dolgoztak, és szinte akadálytalanul jutottak hozzá a több mint 120 zsáknyi, összesen 2,6 millió fontot rejtő küldeményhez. Hamisított rendszámú Land Roverekre pakolva elszállították a zsákmányt a közeli Leatherslade farmra, ahol szétosztották a hatalmas összeget, ám közben több végzetes hibát is elkövettek.
A nyomozás és a lebukás
A rablás után a Postal Museum beszámolója szerint összesen 260 ezer font jutalmat ajánlottak fel a tettesek kézrekerítéséért, amelynek 10 ezer fontját maga a postaszolgálat ajánlotta fel. A magas jutalom és az eset jelentősége miatt számos tipp érkezett a rendőrséghez. Végül egy Leatherslade környéki farmmunkás, John Maris fontos információval szolgált, amely elősegítette a nyomozás előrehaladását és a bűnözők elfogását.
A legnagyobb áttörést az hozta, hogy a banda búvóhelyét, a Leatherslade Farmot a menekülés után nem takarították ki rendesen – ujjlenyomatokat, élelmiszercsomagokat, újságokat és térképeket hagytak hátra.
A Scotland Yard néhány héten belül azonosítani tudta a gyanúsítottak nagy részét, és sorra lekapcsolták őket. A letartóztatott elkövetők közül többen megpróbálták tagadni a részvételüket, de a tárgyi bizonyítékok és vallomások miatt a bíróság végül 12 elkövetőt ítélt el, legtöbbjük akár harminc év börtönbüntetést is kapott. Ez a brit jogrendben akkoriban példa nélküli szigorúságot jelentett. Bár nem mindenki töltötte ki teljesen az ítéletét, az ítélőszék egyértelmű jelzést küldött: az ilyen mértékű bűnözésnek nincs helye a társadalomban.
Ez is érdekelhet:
