Hihetetlen számok: Egy évtized alatt három autó árával nőtt egy lakás értéke Magyarországon
Az elmúlt tíz évben az ingatlanok drágulása miatt látványosan megváltozott a lakások és a családi autók relatív értéke; 2025-ben egy átlagos lakás ára három új, középkategóriás autó értékével emelkedett 2015-höz képest – tájékoztatta a Duna House szerdán az MTI-t.
Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közleményben azt írta: 2015-ben legfeljebb 3-4 új, középkategóriás autó áráért lehetett egy 60 négyzetméteres budapesti lakást vásárolni, 2025-ben ez az arány 5-6-ra emelkedett 1,2-1,3 millió forintos négyzetméterárakkal és 10-13 millió forintos járműárakkal számolva.
A felmérés szerint a két vagyonkategória értéknövekedési üteme 2015 óta vált el egymástól.
Amíg az új személyautók ára az elmúlt tíz évben mintegy 60-90 százalékkal emelkedett az importőrök és kereskedők adatai alapján, addig az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke 2015 és 2025 között átlagosan 160-180 százalékkal, reálértéken pedig 80-100 százalékkal nőtt.
Az ingatlanárak növekedését az állami támogatások, a kedvező kamatkörnyezet, a befektetési vásárlások és az építőipari kapacitások szűkössége hajtotta. Ezzel szemben az autópiacot a globális chiphiány, az ukrajnai háború, az elektromos járművek térnyerése és a használtautó-import szabályozásának változásai befolyásolták.

Fotó: depositphotos.com
A szakértő kiemelte, hogy
a lakásárak dinamikus emelkedése komoly kihívást jelent a fiatal családok számára, akik egyszerre szeretnének saját otthont és megfizethető mobilitást biztosítani.
A Duna House várakozása szerint a jelenlegi trendek alapján az ingatlanok értéke a következő években is gyorsabban nő majd, mint az autóké, különösen, ha az új lakások kínálata nem tud lépést tartani a kereslettel.
A befektetési célú magyar ingatlanvásárlók Spanyolországban keresgélnek
A Duna House közleménye szerint a Costa del Sol régiója egyre népszerűbb a magyar ingatlanvásárlók körében: általában 350-600 ezer euró közötti ársávban keresnek, egy-egy új építésű projektnél pedig akár 25%-os értéknövekedéssel is számolhatnak, ami a bérbeadásnál is nagyobb hozamot jelenthet. A Duna House spanyolországi partnere szerint egyre több magyar érdeklődő keresi fel őket, ami a hazai kereslet élénkülését tükrözi.

Costa del Sol, Spanyolország. Fotó: depositphotos.com
„A legtöbben olyan lakást keresnek, amit évente néhány hétig vesznek saját használatra igénybe, a fennmaradó időszakban pedig befektetésként kezelnek. Viszont egyre gyakoribb, hogy ügyfeleink már nemcsak ingatlant vásárolnak, majd adnak bérbe, hanem a tervezett kiköltözés miatt már iskolát is keresnek a gyerekeiknek” – emelte ki Udvarnoki Viktória.
A magyar vásárlók jellemzően 350–600 ezer euró közötti ársávban keresnek két hálószobás, tengerre néző, új építésű lakásokat keresnek. Gyakran olyan ingatlanok iránt érdeklődnek, amelyekért holland, svéd vagy belga vevőkkel versenyeznek.
Costa del Sol térsége (vagyis Malaga, Marbella és Estepona a köztes tengerparti településekkel együtt) az elmúlt években nemcsak turisztikai, hanem ingatlanpiaci szempontból is jelentős fejlődést mutatott: 2024-ben ezen a partvidéken átlagosan 12-14%-os áremelkedést regisztráltak a tartós keresletnek is köszönhetően, 2025 első hónapjaiban pedig tovább folytatódott ez a trend.
A térség növekvő népszerűségét jól jelzi, hogy a malagai repülőtér utasforgalma 2024-ben átlépte a 25 millió főt – ez több mint 11%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Marbella és Estepona élhetőségi szempontból évek óta Európa élvonalába tartozik.
25%-os értéknövekedéssel érdemes számolni
A magyar vásárlók gyakran úgy lépnek a piacra, hogy gyors bérbeadásból várnak megtérülést, de a szakértő tapasztalatai szerint az értéknövekedés sok esetben nagyobb hozammal kecsegtethet.
„Egy-egy új építésű projektnél, ha valaki már úgymond a tervezőasztalról vásárol, az átadásig akár 20-25%-os értéknövekedés is elérhető, ami egyértelműen felülmúlja a kiadásból származó bevételt. Ezzel együtt az ingatlan bérbeadásából származó, éves szinten átlagosan nettó 7-8%-os hozam sem tekinthető elhanyagolhatónak” – hangsúlyozta a Duna House spanyolországi partnere.
Érdemes elolvasni:
- Hogyan béreljünk lakást? Albérlet kisokos nem csak egyetemistáknak
- Rég nem látott árrobbanást hozhat a magyar ingatlanpiacon az új lakásvásárlási program
Kiemelt kép: depositphotos.com
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Kriptobányászat gépek nélkül? A DEAL Mining új alkalmazása forradalmasítja a piacot
Félelmetes űrobjektum indíthat támadást a Föld ellen novemberben?
Budapest lett Európa legolcsóbb nyári úti célja egy brit felmérés szerint
Pókcsípés miatt került kórházba egy magyar úszó Szingapúrban: fontos versenyeket is kihagyhat
Indul a milliárdos választási osztogatás: 8 új kormányzati program jön 2026-ban
Figyelem: Az egyik fő magyar telekommunikációs szolgáltató óriási leállást jelentett be