Már a Naprendszeren keresztül száguld az a rejtélyes űrobjektum, ami a legújabb tudományos elmélet szerint akár egy idegen űrhajó is lehet.
Ha helyes a kutatók feltevése, akkor az emberiség olyan fenyegetéssel nézhet szembe idén novemberben, amelyre senki sem készült fel, derül ki a Daily Star cikkéből.
Naprendszeren kívüli látogató
Lázban ég a tudományos közösség, miután nemrégiben hivatalosan is igazolták egy ritka, csillagközi űrobjektum létét, amely a 3I/ATLAS nevet kapta. Az elképesztő, több mint 60 km/másodperces sebességgel száguldó, Margitszigetnél is nagyobb égitest a harmadik olyan ismert látogatónk, amely nem a Naprendszerből származik.
És a szenzációt még tovább fokozza egy tanulmány, amelynek előzetes verziója még csak néhány nappal ezelőtt jelent meg, és amely azt állítja, hogy a 3I/ATLAS valójában egy idegen technológia, és okkal halad speciális pályáján a bolygók között.
„Ez a tanulmány egy rendkívüli, de – ahogy majd bemutatjuk – tesztelhető hipotézisen alapul, amellyel a szerzők nem feltétlenül értenek egyet, de kétségtelenül megér egy elemzést és jelentést” – írják a kutatók. A különös objektum ugyanis feltűnően közel halad el a Vénusz, a Mars és a Jupiter mellett is. A tudósok szerint egy egyszerű aszteroida esetén ennek a valószínűsége kevesebb mint 0,005% lenne – ez pedig már önmagában komoly gyanúra ad okot.
Korábban is képzelt már idegen látogatókat
Fontos megjegyezni, hogy a tanulmány egyik vezető szerzője az az Avi Loeb, aki a Harvard neves asztrofizikusként már 2017-ben azzal vált hírhedtté, hogy az Oumuamua nevű űrobjektumot is idegen eredetű szondának tartotta. Loeb ezúttal Adam Hibberd és Adam Crowl kutatókkal dolgozott együtt, akik a londoni Initiative for Interstellar Studies csapatát erősítik.
A három tudós ugyan hangsúlyozza, hogy munkájuk spekulatív jellegű, de ha igazuk lenne, annak beláthatatlan következményei lehetnének. „A hipotézis önmagában is izgalmas gondolatkísérlet, amelyet érdekfeszítő végigvinni, függetlenül attól, mennyire valószínű” – fogalmaznak a tanulmányban. Ugyanakkor figyelmeztetnek: ha beigazolódik a feltételezésük, akkor az emberiségnek azonnali védekeznie kellene, bár talán már ez is túl késő lenne.
Még az űrobjektum méretét sem ismerjük pontosan
A 3I/ATLAS július 1-jén tűnt fel először a chilei Río Hurtado-ban működő ATLAS teleszkóp lencséjén keresztül. A méreteit egyelőre csak becsülni lehet, de a kutatók úgy vélik, hogy nagyjából 10–20 kilométer széles. De ha nagyrészt fényvisszaverő jégből áll, akkor valós mérete kisebb is lehet.
A tanulmány szerzői szerint az igazi izgalmat az adja, hogy az űrobjektum a pályája alapján november végén – amikor a legközelebb lesz a Naphoz – a Földről láthatatlan lesz. Ez pedig akár ideális pillanat is lehet arra, hogy a feltételezett űrhajó egy titkos manőverrel lelassítson, és felkészüljön a Föld elleni támadásra.
Húzzuk alá ismét: mindez még a szerzők szerint is csupán spekulatív elmélet. De azért belegondolni is rossz, hogy mi vár ránk, ha bejön a feltevésük.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: Pixabay
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Újra teljes vonalon fog közlekedni a 4-es és a 6-os villamos
Megújul a Göncz Árpád városközpont – Íme a látványtervek
Hamarosan indul a Sziget Fesztivál, így sűrűbben fog közlekedni a HÉV
Nagy büntetésbe szaladhatnak bele a magyar autósok, ha itt mennek át Ausztriába
Hamarosan megnyílhat végre a Biodóm, de vajon cirkusz vagy állatkert lesz belőle?
Kétezer éves római leleteket talált első ásatásán egy egyetemista Komáromnál