Magyar kutatók genetikai kapcsolatot találtak az uráli és a kárpát-medencei szarmaták között
Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte a felsőoktatási intézmény a honlapján.
Mint írták, a történeti forrásokban megjelenő szarmata elnevezés a sztyeppén élő, lovas nomád életmódot folytató törzseket foglalja magába. Bár ezek a nomád törzsek rendelkeztek közös kulturális jegyekkel – harcmodor, vallási elemek, viseleti jegyek –, feltehetően különböző csoportokba tartoztak. A szarmaták valószínűleg Közép-Ázsiából, az Urál vidékéről érkeztek a régióba, és az i. e. 3-1. századok közötti időszakban fokozatosan ellenőrzésük alá vonták a szkíták korábbi területeit. A római korban már ők uralták a sztyeppét.
Az SZTE szakembereinek kutatása, amelynek eredményeit a Cell című folyóiratban mutatták be, a Kárpát-medencei szarmatákra koncentrált. A történeti források szerint a szarmaták, azon belül is a jazigok és a roxolánok az 1. században érkeztek az Alföld területére. Ezek a csoportok letelepedtek, fokozatosan az egész Alföldet uralmuk alá vonták. Bár az állattartás továbbra is meghatározó gazdasági tevékenységük maradt, áttértek a földművelésre is. Ebben az időben az Alföldön komoly településhálózat alakult ki iparral és kereskedelemmel.
Nem túl hízelgő kép a szarmatákról Traianus római császár oszlopán, ahogyan a római lovasság elől menekülnek. Wikimedia Commons
A kutatásról beszámoló cikk első szerzője, Schütz Oszkár PhD-hallgató, az SZTE Genetika Tanszékén működő, Török Tibor által vezetett archeogenetika kutatócsoport tagja kifejtette, hogy 135, az Alföldön feltárt szarmata sírban talált ember genetikai állományát vizsgálták. Az eredmények azt mutatták, hogy általános genetikai jellemzőik jelentősen különböznek a sztyeppén élő szarmatákétól, és más, Kárpát-medencében élő népekéhez, a rómaiakéhoz, a keltákéhoz vagy a germán népekéhez hasonlítanak legjobban.
A legkorábbi időszakból származó szarmaták között azonban találtak olyanokat, akiknek genetikai jellemzőik hasonlítottak a keleti, Urál vidékén feltárt szarmata sírokban találtakéra. Tehát úgy tűnt, ha valóban a sztyeppéről vándoroltak be, érkezésük után gyorsan elkeveredtek a helyi népességgel. A későbbi szarmata korszakokból származó népességben is ki tudtak mutatni egy csekély ázsiai “összetevőt“, ami egyáltalán nem volt jellemző a korábban itt élt helyi népekre.
A legmodernebb genetikai vizsgálati módszerek alkalmazása lehetővé tette az egyének között létező távoli, de valós leszármazási kapcsolatok vizsgálatát is. A kutatók a publikus adatbázisokban elérhető 20-30 sztyeppei szarmata genomjának összehasonlító vizsgálatával nagyszámú távolabbi genealógiai kapcsolatot tudtak azonosítani, amely egyértelműen összeköti a sztyeppén feltárt szarmatákat a Kárpát-medencében élőkkel.
A szegedi kutatók a mintákat feldolgozva találtak egy – az észak-magyarországi Füzesabony-Kastélydűlő lelőhelyen eltemetett – embert, aki viszonylag közeli, 7-8. fokú genealógiai kapcsolatban állt egy a Don folyó torkolatánál feltárt szarmatával. Mivel az adatsorból hiányzik a két egyént összekötő közeli rokonok láncolata, ilyen távoli családi kapcsolat esetén a genetikai adatokból lehetetlen rekonstruálni a családfán elfoglalt pontos helyüket. Azonban távoli rokonoknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy oldalági rokonai – például harmad-unokatestvérei – voltak egymásnak.
Érdemes elolvasni:
