Gasztro és közösség: jön az V. Református Ízek Találkozója
Ízleld meg! – Október 10. és 12. között, Hegyközszentmiklóson kóstolhat bele a református szellemiségbe és gasztrovilágba a nagyközönség. A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a helyi egyházközség kirakodóvásárral, főzőversennyel és kóstolással, valamint hálaadó istentisztelettel vár mindenkit az V. Református Ízek Találkozójára.
Kóstolgatjuk, ízlelgetjük, szeretjük vagy elfordulunk tőle – milyen a viszonyunk a református ízekhez? A Bibliában se szeri, se száma az ételeknek: szimbólumokban, példázatokban, rituálékban tűnnek fel, Jézus tanításai számtalanszor asztal mellől szólnak. A Református Ízek Találkozója is az étel köré szerveződik, de sokkal több egy gasztrofesztiválnál: református termelők, gazdák, főzni szerető hívek és persze a kíváncsi érdeklődők telepednek egy asztal köré, ízlelgetik munkájuk gyümölcsét, hálát adnak Istennek, tapasztalatot cserélnek és persze megméretik magukat.
Szombaton református kirakodóvásárra és főzőversenyre számíthat, aki Hegyközszentmiklósra érkezik. A helyi közösség gasztrokincsei is bemutatkoznak, ahogyan vendégszeretetüket is átélheti, aki az eseményre érkezik. A hegyközszentmiklósi reformátusok gyakorlott vendéglátók, hiszen az egyházközség termálfürdőt és panziót is üzemeltet. Az V. Református Ízek Találkozója a szokott módon, vasárnapi istentisztelettel ér véget a helyi református templomban.
A teljes program és a jelentkezés menete az izek.reformatus.hu oldalon olvasható.
A Református Gasztrokulturális Programok kiemelt célja, hogy összekösse a Kárpát-medencében élő református élelmiszertermelőket, szakmai és baráti közösséget építve ki köztük, megismertesse őket egymással, az eseménynek helyet adó régióval és az ottani gyülekezetekkel. A programsorozathoz jelenleg három nagyobb esemény tartozik, melyet rendszeresen megrendeznek: a BORUM református borverseny, és a Református Ízek Találkozója mellett az éves termésért hálát adó őszi istentiszteletre is várja a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány a résztvevőket.