Egy áttörésnek köszönhetően hamarosan mindent megtudhatunk az egyik legvitatottabb hátterű előemberről.
Régóta húzódó tudományos vita végére kerülhet pont: kézmaradvány bizonyítja, hogy valóban eszközöket használt a Paranthropus Boisei, vagy ahogyan sokan ismerik, a „diótörő ember”, derül ki a National Geographic cikkéből.
A „diótörő” felfedezése
Egészen 1959 júliusáig nyúlik vissza a régészeket és antropológusokat világszerte foglalkoztató kérdés a P. Boisei nevű emberelődről. Mary Leakey Tanzániában, a régészek által gazdag lelőhelyként számontartott Olduvai-szurdokban bukkant rá ekkor ugyanis egy előember koponyájának maradványaira. Felfedezése azért volt jelentős, mivel ő és férje, Louis még 1931-ben kőeszközöket találtak a helyszínen, a kutatók pedig meg voltak róla győződve, hogy ezeket a masszív állkapcsa és zápfogai miatt „diótörő ember” fantázianevet kapó emberelőd készítette.
A tudományos közösségben heves vita övezte felfedezésüket, legtöbben kételkedtek abban, hogy valóban a később P. Boisei-ként meghatározott ősünk alkotta az eszközöket, még a házaspár fia, Richard cáfolta szülei képlékeny elméletét. Ahhoz ugyanis, hogy a megközelítés elfogadott legyen, szükség volt még egy leletre: egy kéz maradványaira, azonban sokáig nem sikerült ilyet találni – egészen mostanáig.
Az unoka hoz áttörést
Louise Leakey, a tudós-házaspár unokája, és csapata bejelentették, hogy megtalálták a „diótörő ember” kezének fosszíliáit a kenyai Turkana-tóban, de többek között koponya maradványok és fogak is előkerültek, melyek nagy valószínűséggel a hosszas viták tárgyát képező emberelődhöz tartoznak.
A leletek alapján megállapítható, hogy a P. Boisei kezei elég fejlettek és erőteljesek voltak ahhoz, hogy pattintott kőeszközöket készítsen és használjon. A kutatók ugyanakkor felhívták rá a figyelmet, hogy az eredményeik fényében sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a „diótörő ember” ténylegesen meg is alkotta ezeket a tárgyakat, az viszont bizonyos, hogy megfelelő adottságokkal rendelkezett ehhez.
Rég elvetett vélekedés nyerhet bizonyosságot
A Louise Leakey és társai által felfedezett lelet ugyanakkor bizonyíthatja nagyapja, Louis elméletét a „diótörőről”.
A férfi úgy tartotta, hogy a P. Boisei metsző- és szemfogai gyengék és fejletlenek voltak ahhoz, hogy elejtett állatok bőrét vagy bundáját le tudja velük tépni, így leginkább a hús fogyasztásának megkönnyítéséhez készíthetett eszközöket.
A 60-as években Louis Laekey a Homo habilis, köznapi nevén az „ügyes ember” koponyájának vizsgálatakor már egyre inkább elbizonytalanodott elmélete bizonyosságában, és továbbra is csupán feltételezések maradtak a „diótörő ember” eszközhasználatára irányuló vizsgálatok.
Fia, Richard 1969-ben a Turkana-tónál ismét rábukkant egy P. Boisei koponyára, a leletek alapján pedig cáfolta édesapja állításit. Szerinte az erős állkapocs és zápfog inkább növényalapú étrendre utal, ezért kicsi a valószínűsége, hogy bármilyen szúró- vagy vágóeszközre lett volna szüksége. Mivel a környéken a Homo habilis és Homo erectus maradványai is nagy számban fellelhetőek voltak, Richard úgy hitte, valószínűleg ezek az emberelődök készítették az eszközöket, hiszen minden tekintetben fejlettebbnek bizonyultak a „diótörő embernél”.
További kutatás szükséges
A nemrég felfedezett kézmaradványokból ugyanakkor megállapítható, hogy a hosszú, enyhén görbe ujjak és a széles ujjbegyek mellett a P. Boisei képes volt az ujjai viszonylag kifinomult mozgatására. Mindez persze jelentheti azt is, hogy a mai majmokhoz hasonlóan ezen képességét csupán növények földből való kitépésére, esetleg mászásra használta, ám a pontos meghatározáshoz további leletekre van szükség.
A jelentős mérföldkőnek számító felfedezés könnyedén más irányba terelheti nemcsak a „diótörő emberről” eddig vallott nézeteket, hanem bizonyos emberelődökről való tudományos gondolkodást is. A sors fintora pedig, hogy mindez a Leakey-család három különböző generációjának együttes érdeme.
Szerző: Morvai Bence
Source: