Szakemberek már egyenesen a valaha volt legnagyobb űrbéli felfedezésről beszélnek – vajon mit rejtegethet a Hold?
A NASA 2027-re tervezett expedíciója olyan titkot tárhat fel, amely négy milliárd éve rejtőzik a felszín alatt, derül ki a LADbible cikkéből. A misszió nemcsak a kis égitest kutatásában jelenthet mérföldkövet, hanem az egész Naprendszer múltját is új megvilágításba helyezheti.
Fél évszázad után visszatérünk a Holdra?
Az amerikai űrkutatási hivatal – számos nemzetközi partnerével együtt – az elmúlt időszakban egyértelműen magasabb fokozatba kapcsolt: olyan projektek sorát készíti elő, amelyek új korszakot nyithatnak az űrutazás történetében. Több mint fél évszázad telt el az utolsó „emberes” holdraszállás óta, de most minden adott ahhoz, hogy az emberiség visszatérjen a Földet kísérő égitestre.
Az Artemis-program keretében két nagy küldetés is várható. Az Artemis II 2026-ban indul, ez lesz az első „emberes” misszió az 1972-es Apollo–17 óta. A tervek szerint négy űrhajós kerüli majd meg a Holdat, de nem szállnak le. A valódi áttörést az Artemis III jelentheti 2027-ben: ekkor az asztronauták ténylegesen landolnak, méghozzá épp azon a vidéken, ahol az égitest történetének egyik legdrámaibb eseménye zajlott.
Óriási aszteroida csapódhatott be
A legfrissebb kutatások szerint ugyanis 4,3 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas aszteroida csapódott a Holdba, és teljesen átalakította annak felszínét. A becsapódás hozta létre a legendás Déli-sark-Aitken-medencét – az egyik legnagyobb és legősibb krátert, amely valaha keletkezett a Naprendszerben. Ez a titokzatos mélyedés évtizedek óta izgatja a tudósok fantáziáját, mivel magyarázatot adhat arra, miért különbözik annyira az égitest Föld felé néző, sima oldala a túlsó, kráterekkel teleszórt felszíntől.
A kutatást végző University of Arizona csapata szerint az aszteroida nem délről, hanem északról érkezett, ami új fényt vet a becsapódás pontos körülményeire. Jeff Andrews-Hanna bolygókutató a tanulmányban így fogalmazott: „Ez azt jelenti, hogy az Artemis-missziók a medence lejtőjén fognak landolni, ez ugyanis a legjobb hely arra, hogy tanulmányozzuk a Hold legnagyobb és legrégebbi becsapódási kráterét, amelyben a Hold mélyéről származó anyag halmozódhatott fel.”
Ősi kérdésekre kaphatunk választ
A most publikált eredmények nemcsak a becsapódás irányát igazolják, hanem arra is választ igyekeznek adni, hogy hogyan alakult át a Hold belső szerkezete az elmúlt négymilliárd évben. A küldetés során különösen nagy figyelmet kap majd az úgynevezett KREEP-összetevő. Ez egy olyan kőzetanyag, amely káliumban, ritkaföldfémekben és foszforban gazdag, és segíthet a Hold korai fejlődésének megértésében.
Andrews-Hanna kifejtette: „Az Artemis segítségével valódi mintákat hozhatunk a Földre, és pontosan tudni fogjuk, mivel van dolgunk. Tanulmányi adataink alapján gyanítható, hogy ezek a minták a Hold korai történetéről sokkal többet árulhatnak el, mint eddig hittük.”
A 2027-es expedíció tehát nemcsak történelmi jelentőségű lesz, hanem akár új fejezetet is nyithat a Naprendszer kialakulásának megértésében. De vajon milyen titkokat rejtőzhetnek még mélyen a Hold felszíne alatt?
Ez is érdekelhet:
- A Föld hamarosan teljes sötétségbe borulhat – figyelmeztet a NASA
- Nagy lehet a baj: egy aszteroida a Föld közvetlen közelében robbant fel
Kiemelt kép: depositphotos.com
Source: