1957-ben az ENSZ öt országból álló bizottsága titkos meghallgatásokat tartott, hogy kiderítse, mi történt Budapesten 1956 őszén. A tanúk vallomásai feltárták a forradalom igazi arcát – azt, amit a szovjet propaganda elhallgatni próbált.
1957 januárjában az ENSZ létrehozta a Különbizottságot Magyarország ügyében – az úgynevezett „Ötök Bizottságát” –, hogy feltárja a forradalom és a szovjet beavatkozás körülményeit. A testület tagjai – Ausztrália, Dánia, Ceylon, Tunézia és Uruguay képviselői – 111 magyar tanút hallgattak meg, köztük
- Kéthly Annát, a Nagy Imre-kormány szociáldemokrata miniszterét
- Király Bélát, a Nemzetőrség főparancsnokát
- Kővágó Józsefet, Budapest korábbi főpolgármesterét
A bizottság 1957 nyarán tette közzé jelentését, amely egyértelműen kimondta:
„A magyar események nem voltak szervezett összeesküvés eredményei, hanem egy elnyomott nemzet spontán, demokratikus felkelése a szabadságért.”
A dokumentum a szovjet katonai akciót külső agressziónak minősítette, megsértve az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi jogot. Az ezután megalakuló Kádár-kormányt pedig lényegében „bábkormánynak” nevezte, amely idegen fegyverek árnyékában jutott hatalomra.
A propaganda és a valóság két arca
A forradalom hírei 1956 októberének végén órák alatt bejárták a világot, ezzel párhuzamosan a Szovjetunió azonnal elindította a maga kommunikációs csatornáit. A moszkvai Pravda és a magyarországi pártsajtó egymást túllicitálva írta, hogy „reakciós bandák” próbálják megdönteni a népi demokráciát, és a „munkás-paraszt hatalom” védelmében vonultak be a szovjet csapatok Budapestre.
A hivatalos szovjet állásfoglalás, amelyet 1956. október 30-án sugárzott a Moszkva Rádió, így hangzott:
„A Szovjetunió külpolitikájának megingathatatlan alapja a békés együttélés, a baráti együttműködés és a testvéri szocialista országok közötti kölcsönös segítség.”
(Forrás: Soviet Government Statement on Hungary, 1956, Soviet History Archive, Michigan State University)
Miközben a szovjet harckocsik Budapest utcáin küzdöttek, Moszkva a „békés együttélés” jelszavával próbálta elfedni a beavatkozás valódi természetét. A szovjet sajtó és a propaganda teljesen más képet festett: „fasiszta csőcselékről”, „nyugati ügynökökről” és „ellenforradalmi lázadásról” írtak.
Forradalmárok és civilek éltetik a magyar katonákat a főváros utcáin. Kép: Fortepan / Pesti Srác2
A Pravda és az Izvesztyija néhány nappal később már arról számolt be, hogy „Budapesten helyreállt a rend, a magyar nép támogatja a kormányt, és soha nem is akart forradalmat.”
Eszerint az olvasat szerint Magyarországon nem népfelkelés tört ki, hanem külföldről irányított zavargás, amelyet a szovjet hadsereg „testvéri segítséggel” fékezett meg. A történet gyorsan végigfutott a keleti blokk lapjain, a csehszlovák, keletnémet és román újságok szó szerint vették át a moszkvai hírügynökségek közleményeit.
A Nyugat felháborodott, de nem mozdult
A nyugati világ gyorsan és hevesen reagált. Az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság élesen elítélte a szovjet beavatkozást, az ENSZ pedig napokon belül napirendre tűzte a „magyar kérdést”. De a diplomáciai szavak mögött nem volt valódi erő.
A Szuezi-válság éppen akkor robbant ki, amikor a forradalom zajlott, így Nagy-Britannia és Franciaország hadművelete Egyiptomban lekötötte a nyugati hatalmak figyelmét. Katonai beavatkozás szóba sem jöhetett, a hidegháborús egyensúly pedig megkötötte az amerikaiak kezét.
Európa és Észak-Amerika városaiban tüntetések zajlottak, újságok címlapon követelték a szovjet csapatok kivonását, és mintegy 200 ezer magyar menekült talált új otthonra Ausztriában, Németországban, Kanadában és az Egyesült Államokban.
A rádiók – a BBC, a Voice of America és a Szabad Európa Rádió – a magyar forradalom napjaiban reményt keltő hangon tudósítottak, de a felkelők által várt segítség sosem érkezett meg. Az amerikai kormány nem kockáztatta meg a közvetlen konfrontációt a Szovjetunióval.
A forradalom nemzetközi emlékezete
A bizottság iratait később a magyar származású ENSZ-tisztviselő, Claire de Héderváry mentette meg a megsemmisítéstől. Az ENSZ-archívum szabályai szerint az anyagokat három év után el kellett volna égetni, ő azonban engedéllyel megőrizte őket. Az általa megőrzött 30 ezer oldalnyi anyag ma a Nemzeti Széchényi Könyvtárban található, és digitálisan is elérhető. Ezekből tudjuk, milyen erőfeszítéssel próbálta a világ megérteni, mi történt Budapesten 1956 őszén – akkor, amikor a vasfüggöny mindent eltakart.
A forradalom leverése után a szovjet sajtó még évekig „ellenforradalomról” beszélt, az ENSZ viszont már 1957-ben kimondta: a magyar nép szabadságharca a történelem egyik legtisztább felkelése volt.
Forrás: