Magyarázat nélkül megállították a Fradi-szurkolókat az osztrák határnál

Súlyos problémát okozott, hogy az osztrák hatóságok csütörtökön nem engedték be Ausztriába a Ferencváros szurkolóit szállító különvonatot. A Fradi-drukkerek a csapatuk esti, Salzburg elleni Európa-liga mérkőzésére indultak Budapestről, ám Hegyeshalomnál megállították őket, és a vonat végül nem léphette át a határt.

Nem mehettek át a Fradi-drukkerek a határon

A Telex szerint a szurkolók kora reggel, nyolc óra körül indultak útnak, ám az osztrák rendőrség a határnál megállította a szerelvényt. Szemtanúk beszámolói szerint felfegyverzett és rohamsisakos osztrák rendőrök szálltak fel a vonatra, az utasokat leszállították és mindenkit átvizsgáltak. Az intézkedés okát azonban sem a rendőrök, sem a vasúti hatóságok nem közölték.

Szijjártónak beszéde van a nagykövettel

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közölte, hogy a magyar diplomácia azonnal közbenjárt az ügyben. Elmondása szerint a bécsi magyar nagykövetség és a konzulok segítségével sikerült elérni, hogy magyar rendőrök kíséretében a vonat továbbindulhasson. Az ügyben személyesen is egyeztetett az osztrák külügyminiszterrel, Beate Meinl-Reisingerrel, aki támogatásáról biztosította.

A helyzet azonban nem oldódott meg: délután két óra után a vonat továbbra is vesztegelt a határon, majd kiderült, hogy Ausztria mégsem engedi be a szerelvényt. A Fradi szurkolói kénytelenek voltak visszafordulni Magyarországra. Kubatov Gábor, az FTC elnöke a közösségi médiában azt írta, hogy a hatóságok „mondvacsinált indokokkal” akadályozták meg a belépést. Az FTC hivatalos oldalán kétnyelvű nyilatkozatban tiltakozott az osztrák hatóságok eljárása ellen.

Miért nem engedték át a magyar drukkereket?

Szijjártó Péter délután bejelentette: a történtek miatt bekérette Ausztria budapesti nagykövetét a Külügyminisztériumba, hogy kifejezze a magyar kormány tiltakozását. A külügyminiszter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte, hogy a Fradi-szurkolókat nem engedték be az országba. Hozzátette: az osztrák vasúttársaság és a rendőrség egymásra mutogatott, miközben a magyar hatóságokat és a szurkolókat is hitegették.

A konzulok végig a helyszínen tartózkodtak, és folyamatosan próbáltak közbenjárni. Szijjártó azt is hozzátette, bízik benne, hogy a Fradi játékosai a pályán „egy nagy győzelemmel vesznek elégtételt a történtekért”.

Source:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük